Real Madrid: U21-es Eb-győztes középpályás jöhet - sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.05. 21:35
A Marca értesülése szerint a Real Madrid labdarúgócsapata 30 millió euróért szerződteti a Real Sociedad utánpótlás-válogatott spanyol középpályását, Asier Illarramendit. A 23 esztendős játékos tagja volt az izraeli U21-es Európa-bajnokságot megnyerő spanyol nemzeti csapatnak.

Illarramendi a mögöttünk hagyott szezonban alapembere volt a bajnokság negyedik helyén záró, így az európai kupaküzdelmekbe a Bajnokok Ligája utolsó selejtezőkörében bekapcsolódó Real Sociedadnak, amelynek színeiben 32 mérkőzésen lépett pályára, gólt nem szerzett. De nem is ez volt a feladata, hiszen a baszkok eddigi vezetőedzője, Philippe Montanier – aki az idény után hazatért a Rennes-hez – védekező középpályásként játszatta a tehetséges futballistát.

A Marca úgy tudja, hogy a két klub előrehaladott tárgyalásokat folytat Illarramendi klubváltását illetően, akinek 2018-ig szóló szerződésében 30 millió eurós kivásárlási ár van rögzítve.

Az álláspontok azonban egy helyen még eltérnek: a „királyiak” vagy három részletben fizetnék ki a fent említett összeget, vagy 27 millió eurót „csengetnének ki” az Európa-bajnok játékosért, akinek a további teljesítményéhez kötnék a fennmaradó hárommillió euró kifizetését. A baszkok ellenben egy összegben szeretnék megkapni a 30 millió eurót, így minden bizonnyal további egyeztetések várhatók a felek között.

A Marca ugyanakkor megjegyzi, hogy a Real Madrid legkésőbb a jövő nyáron szeretné megszerezni a Borussia Dortmund klasszisát, Ilkay Gündogant, aki ugyanazon a poszton játszik, mint Illarramendi – akit egyébként a Barcelona is szemmel tart –, így nagy kérdés, hügy szükség van-e a Real Sociedad egyik legértékesebb játékosára. Avagy Gündoganra.

A „királyiakhoz” kapcsolódó hír, hogy a Getafe hivatalos ajánlatot tett Álvaro Moratára, az átigazolás létrejöttére azonban az érintett klubok képviselői szerint kicsi az esély.

Legfrissebb hírek

Gulácsiék másodszor is nyertek a héten, már ott vannak a felsőházban

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 23:10

Megvan Gulácsiék első győzelme a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 23:33

Öt gólt vágott a Juventus az El-ben, kiütötte ellenfelét a Crystal Palace is

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Jonathan David góllal debütált, az Atlético a hajrában darálta be a Sociedadot

Spanyol labdarúgás
2026.09.13. 23:04

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Leadta kétgólos előnyét, mégis nyert a tíz emberrel játszó Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.09.07. 23:24