Barcelona: kijelölték Messi tárgyalásának időpontját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.09.10. 14:41
Lionel Messi szeptember 17-re tervezett tárgyalását tíz nappal elhalasztották, így a Barcelona argentin labdarúgójának szeptember 27-én (pénteken) kell bíróság elé állnia. Mint ismert, az aranylabdás támadót adócsalással vádolják.

Mint ismert, Messiék a vád szerint kereskedelmi jogokból származó bevételek utáni adózást mulasztottak el, állítólag több mint négymillió eurót nem fizettek be a spanyol államnak. A barcelonai ügyészség szóvivője akkor úgy tájékoztatott, Messi és apja 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es adópapírjaival vannak gondok. Raquel Amado ügyész júniusban Messi lakhelyén, Gavában nyújtotta be a keresetet. Az ügyészség azt állítja, hogy Messiék adóparadicsomokban – Belize és Uruguay – létrehozott fiktív, offshore cégek segítségével követtek el adócsalást a spanyol állam kárára.Mint ismert, Messiék a vád szerint kereskedelmi jogokból származó bevételek utáni adózást mulasztottak el, állítólag több mint négymillió eurót nem fizettek be a spanyol államnak. A barcelonai ügyészség szóvivője akkor úgy tájékoztatott, Messi és apja 2006-os, 2007-es, 2008-as és 2009-es adópapírjaival vannak gondok. Raquel Amado ügyész júniusban Messi lakhelyén, Gavában nyújtotta be a keresetet. Az ügyészség azt állítja, hogy Messiék adóparadicsomokban – Belize és Uruguay – létrehozott fiktív, offshore cégek segítségével követtek el adócsalást a spanyol állam kárára.

Az argentin válogatott támadó korrekciós befizetésként ötmillió eurót helyezett letétbe a Barcelona melletti Gava bíróságán, ahol a tárgyalásra is sor kerül szeptember 27-én. Jorge Messinek nyolc órakor kell megjelennie az esküdtszék előtt, fiának egy órával később.

Legfrissebb hírek

A Barcelona a Basel, a Real Madrid a Schalke ellen aratott sima győzelmet

Minden más foci
1 órája

A PSG bejelentette Ferran Torres szerződtetését

Francia labdarúgás
Tegnap, 12:24

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 18:29

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
2026.08.14. 16:09

A spanyol másodosztály élcsapatánál köthet ki Yaakobishvili Áron – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.13. 11:48

Videó: Pintér Dániel megszerezte első gólját az Inter Miamiban, de kikapott az MLS kirakatcsapata

Légiósok
2026.08.13. 09:28

„Hatalmas ölelés ezekben a nehéz időkben, Leo” – Cristiano Ronaldo üzent a gyászoló Messinek

Minden más foci
2026.08.12. 18:13

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
2026.08.12. 16:00