„Messi 15 év házasság után beleunt a futballba”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.06. 20:35
null
Belefásult egy kicsit a játékba, vagy csak óvatos sérülése után? (Fotó: Reuters)
Lionel Messiből és a Barcelonából is kiveszett a szenvedély és az energia, az argentin világklasszis pedig úgy viselkedik a pályán, mint aki beleunt a játékba. Az érdekes kritikát a Barcelona volt másodedzője, Ángel Cappa fogalmazta meg, aki hosszú évekig volt César Luís Menotti segítője, így járta meg a katalán csapatot is.

 

„A futballhoz határtalan szenvedély kell, és Messiben ez megvolt, mint a legnagyobbakban. Kell a játék imádatából fakadó energia ahhoz, hogy igazán nagy legyen valaki. Messi a Real Sociedad ellen már jobb volt, de számomra érthetetlen volt, hogy miként játszhatott a Valencia ellen annyira szenvtelenül. Az, hogy Messi volt ennyire szenvtelen, pláne riasztó, hisz néhány éve ott volt benne az őrület, a szenvedély, a játékszeretet. Nem tudom, miért, de ez kiveszett belőle” – nyilatkozta Cappa a La Xarxának.

A 67 éves argentin tréner szerint Messi kedvetlenségét a Barcelona ugyanúgy „sugározza”, és a kettő összefügg.

„Messi csodálatos, kivételes képességű játékos, aki bármikor képes teljesen váratlant és gyönyörűt húzni, de olyan, mintha tizenöt év házasság után beleunt volna a futballba. A mindent elsöprő szenvedély hiányzik. Most Messiről beszélek, de ugyanez igaz a Barcelonára is. A labda még mindig náluk van, és elő is tudnak húzni remek dolgokat, de nincs meg bennük az a lelkesedés, mint korábban."

Tegyük hozzá: Messinek nincs könnyű szezonja, hiszen november vége és január eleje között pihenőre kényszerült izomsérülése miatt, eddig „csak” 24 tétmérkőzésen lépett pályára a 2013–2014-es szezonban., amelynek végén vár rá és az argentin válogatottra a brazíliai világbajnokság.

Legfrissebb hírek

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
1 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
3 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05

Mbappé: A gólörömöm Cristianónak szólt, sokat segített nekem

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 13:58
Ezek is érdekelhetik