El Clásico: Rosell Madridban, Figo némasága

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.21. 20:22
Megváltozott fizimiskával próbálta meg elkerülni a feltűnést Sandro Rosell, a Barcelona korábbi klubelnöke, aki két hónapja a Neymar-ügy miatt volt kénytelen lemondani pozíciójáról. Az immár szakállas Rosell Madridban járt, de saját bevallása szerint csupán magánügyben, és a vasárnapi Real Madrid–Barcelona rangadót nem a Santiago Bernabéu Stadionban tekinti meg.
Eközben Luis Figo a BL-negyeddöntő sorsolásán vett részt, mint a lisszaboni döntő „nagykövete”, aki játékospályafutása során öt-öt idényt húzott le a két spanyol nagycsapatban. Viszont 2000-es átigazolása kimondottan visszhangosra sikeredett, a katalán drukkerek soha nem bocsátották meg neki a távozását. Tüske azonban maradhatott a portugál aranylabdásban is, aki a BL-sorsolás nyoni helyszínén a Barcelonáról semmit nem akart nyilatkozni a katalán újságíróknak.
Legfrissebb hírek

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
8 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
10 órája

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
15 órája

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
17 órája

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik