La Liga: Nem szalaszthatunk el egy ilyen esélyt - Messi

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.05.08. 20:00
Lionel Messi, az FC Barcelona labdarúgócsapatának sztárjátékosa szerint óriási lehetőséget kaptak azzal, hogy a Real Madrid szerda este csak 1–1-es döntetlent ért el a Valladolid otthonában.

„Nem szalaszthatunk el egy ilyen esélyt. Sokkal jobban állunk, mint néhány héttel ezelőtt. A bajnokságban előttünk áll a lehetőség, ráadásul nem a többi eredményen, hanem kizárólag rajtunk múlik a dolog” – idézte a klub honlapja a négyszeres aranylabdás támadót.

A Barcelona az elmúlt fordulóban hazai környezetben csak 2–2-es döntetlent játszott a Getaféval, a listavezető Atlético Madrid azonban kikapott a Levante vendégeként, míg a Real Madrid előbb hazai pályán a Valenciával, majd szerdán a Valldoliddal idegenben is döntetlent játszott. A katalánok hátránya két fordulóval a vége előtt három pont az Atléticóval szemben, vasárnap az Elche vendége lesz a gárda, míg a fővárosiak a Málagát látják vendégül.

Amennyiben a papírforma beigazolódik és mindkét gárda nyer, akkor a zárófordulóban „bajnoki döntőt” rendeznek a Camp Noúban, ahol ha a Barca legyőzi az Atléticót, akkor bajnok.

Legfrissebb hírek

Sajtóhírek szerint két belső védő is távozhat a Real Madridtól a nyáron

Spanyol labdarúgás
13 órája

Fotó: Rózsaszín és zöld? Egészen szokatlan lesz a Real Madrid hazai meze a következő idényben

Spanyol labdarúgás
20 órája

Mozifilmet készítenek a Barcelona női futballcsapatának klasszisáról

Spanyol labdarúgás
22 órája

Az éllovas Hapoel Tel-Aviv Münchenben tíz ponttal legyőzte a Bayernt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.23. 23:24

Lyonban folytatja a Real Madrid brazil csatára – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.12.23. 10:50

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
2025.12.22. 14:34

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 23:00

Nem borult a papírforma Gironában, könnyedén nyert az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.12.21. 16:05
Ezek is érdekelhetik