Barca: a meglepett balhátvéd „tanácsot adott” Enriquének

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.10.27. 12:09
A Barcelona francia válogatott védője, Jérémy Mathieu nem számított rá, hogy balhátvédként kap szerepet az el Clásicón, amely a Real Madrid 3–1-es sikerét hozta. A 30 éves játékos az eltiltásából visszatérő Luis Suárezre is kitért.

„Meglepődtem, hogy balhátvédként jutottam szóhoz, de a döntéseket az edző hozza meg. Nagyon jól kezdtük a meccset, de aztán hagytuk, hogy a Real Madrid kamatoztassa tudását a kontratámadások terén. A második gól padlóra küldött minket. Hiába vannak magas játékosaink, mint Piqué, Busquets és én, egyértelmű, hogy még mindig gondot okoz a rögzített játékhelyzetek levédekezése. Sokat kell fejlődnünk ezen a téren” – mondta Mathieu, aki korántsem nyújtott maradandót a Santiago Bernabéu Stadionban rendezett mérkőzésen.

A négyszeres francia válogatott játékos Luis Suárezről is szót ejtett, akivel kapcsolatban burkoltan tanácsot adott Luis Enriquének.

„A csapattagok tisztában vannak vele, mire vagyunk képesek. Szomorú lenne, ha Suárez a szélen játszana, mivel vérbeli csatár” – vélekedett a Valenciától érkező védő.

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55