El Clásico: Suárez nem illett volna a Realba - Zidane

2014.10.24. 13:45
Zinedine Zidane, a Real Madrid második együttesének másodedzője elmondta, a nyári átigazolási időszakban szóba került Luis Suárez a királyiaknál, de végül nem tettek ajánlatot a Liverpool labdarúgócsapatának.

A spanyol Primera Divisiónban szombaton rendezik az el Clásicót, azaz a Real Madrid és a Barcelona összecsapását. A találkozó előtt azt kérdezték Zidane-tól, át akarták-e igazolni a nyáron Suárezt.

„Az átigazolási időszakokban rendszeresen szóba hozzák a nagy játékosokat a Real Madriddal, de nem tettünk ajánlatot a Liverpoolnak – mondta Zidane. – Suárez nem illett volna a Realba. Ha át akarunk igazolni valakit, mindent megteszünk érte. Ebben az esetben ez nem történt meg.”

„Suárez kiváló futballista, de nem ilyen labdarúgót szerettünk volna szerződtetni. Aki megfelelt a kritériumainknak, azokat már a keretünkben tudhatjuk.”

Az uruguayi támadó végül a Barcelonába került, de eltiltása miatt eddig nem játszhatott tétmeccsen a gránátvörös-kékek mezében. A büntetés időtartama azonban lejárt, Luis Enrique pedig megerősítette, szombaton bemutatkozhat új csapatában – teszi ezt épp a Real Madrid ellen.

Legfrissebb hírek

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
Tegnap, 9:44

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
2026.09.25. 22:55

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
2026.09.25. 06:33

Klopp, Xavi és Zidane – neves edzők debütálnak a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.09.23. 13:33

Marcelo Brozovic országot váltott, Roberto Firmino csapattársa lett

Minden más foci
2026.09.15. 07:41

Tizennyolc évvel az útnak indulása után hazájába igazolt James Rodríguez

Minden más foci
2026.09.12. 11:37

Miért nem igazolt fiatal spanyol középcsatárt a Barcelona?

Spanyol labdarúgás
2026.09.04. 20:56

A Milan ajánlatot kapott Leaóért; Watkins Szaúd-Arábiába tart – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2026.08.26. 21:15