El Clásico: „Casillason nagy a nyomás, ez nem tesz jót neki”

2014.10.24. 12:12
Gaizka Mendieta, a Valencia és a Barcelona korábbi játékosa szerint a Real Madridnál kikezdik a régóta a klubnál lévő játékosokat, így Iker Casillas is egyre nehezebb helyzetbe kerül.

Casillas 1999 óta a királyiak játékosa, sokáig megkérdőjelezhetetlen volt, hogy vele kezdődik a blancók összeállítása, de az elmúlt években megingott első számú pozíciója. Mendieta szerint a Real Madrid szurkolói előbb-utóbb kikezdik azokat a futballistákat, akik régóta szolgálnak a klubnál.

„Sajnos ez így működik Madridban, ez történt Raúllal, Fernando Morientesszel, valamint Gutival is, és most Casillas lesz a következő – mondta Mendieta a goal.com-nak. – Ha sokáig vagy a klubnál, lesznek olyanok, akik mindig szeretnek majd, de olyanok is, akik megutálnak. A média is állást foglal, az egyik fele imád, a másik el akar üldözni a klubtól. Minden egyes hiba felnagyobbodik. Casillas reflektorfénybe került, nagy nyomás alatt van, ez nem tesz jót neki.”

A korábbi középpályás elmondta, tudja, hogy Keylor Navas érkezésével újra két remek kapusa van a Realnak, de Carlo Ancelotti a megfelelő ember rá, hogy kezelje ezt a helyzetet.

„Nem mondanám, hogy ez probléma, minden edző szeretne két olyan kapust, akit bármikor bevethet. Ancelottinál jobban senki sem tudná kezelni ezt a helyzetet, mert higgadt és intelligens szakember, aki kiválóan ért a játékosok nyelvén, és elhiteti velük, hogy fontosak a csapat számára. Ancelottinál Casillas az első számú kapus, ezzel mindenkinek tisztában kell lennie.”

Legfrissebb hírek

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Újabb nagy fogás az Ajaxnál, Ter Stegen érkezett – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.08.04. 10:30

A mentális gondokkal küzdő valenciai „Cápa”, aki eldöntötte a vb-finálét – a Ferran Torres-portré

Foci vb 2026
2026.08.01. 10:24

Yaakobishvili Áron váltotta Szczesnyt a Barcában, majd kivédett két tizenegyest – videó

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 22:55