Atlético Madrid: négy évre ír alá a kolumbiai csatár – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2015.06.23. 22:43
Az Atlético Madridban folytatja pályafutását Jackson Martínez, legalábbis erről számolt be a madridi Asnak a Portót erősítő kolumbiai csatár ügynöke.

Bár a Porto elnöke korábban azt állította, hogy Martínez a Milanhoz szerződik, a jelek szerint a Mario Mandzukicot a Juventusnak eladó Atlético Madrid érdeklődése átírta a forgatókönyvet.a Porto elnöke korábban azt állította, hogy Martínez a Milanhoz szerződik, a jelek szerint a Mario Mandzukicot a Juventusnak eladó Atlético Madrid érdeklődése átírta a forgatókönyvet.

„Kedden véglegesítettük a szerződést – mondta az Asnak Luiz Henrique Pompeo játékosügynök. – Köszönjük a Milannak az érdeklődést, nagyon megtisztelő, hogy egy ilyen tekintélyes klubbal tárgyalhattunk, de Jackson nem lehet egyszerre két helyen. Az Atlético Madrid hatalmas klub, az utóbbi években nagy tetteket hajtott végre a spanyol és az európai futballban. Jackson ott folytatja abban a reményben, hogy a legtöbbet tudja kihozni magából. Nagyon boldog és izgatott.”

Az As úgy tudja, a csatár 35 millió eurós kivásárlási árát kifizető Atlético Madrid négyéves szerződést köt a labdarúgóval, aki 2012-ben a Chiapasból szerződött a Portóhoz, amelynél az előző bajnokságot 21 találattal zárta.

Az Atlético Luciano Vietto személyében (Villarreal) már szerződtetett egy csatárt ezen a nyáron.

 

Legfrissebb hírek

Szaúd-Arábia megelőzte a Premier League-et!

Minden más foci
1 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
Tegnap, 8:51

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

Chilwell érkezésével lett teljes a Strasbourg hatalmas nyári bevásárlása

Francia labdarúgás
2025.09.02. 12:30

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

A Liverpool új angol csúcsért szerződtette Alexander Isakot – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 22:36

Balhátvéd távozott a Liverpooltól; lemondott Jacksonról a Bayern – vasárnapi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.31. 23:22
Ezek is érdekelhetik