Spanyol Szuperkupa: Tudnunk kell nyerni és veszíteni – Luis Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.18. 07:44
A spanyol Szuperkupa-párharcban elszenvedett vereség után Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője gratulált az ellenfélnek, szerinte az Athletic Bilbao megérdemelten nyerte meg a trófeát.

„Néha belefér, hogy az ember veszít. Az Athletic két nagy meccset zárt, hiába mi voltunk az esélyesek, tisztességesen győztek le bennünket. Tudnunk kell nyerni és veszíteni, és néha veszíteni is kell ahhoz, hogy értékelni tudjuk, milyen nehéz és szép nyerni” – mondta a meccs után Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője. Luis Enrique, a katalánok vezetőedzője.

„Jár a gratuláció az Athleticnek a teljesítményéért, amellyel kiérdemelte a Szuperkupát. A kupadöntő után azt mondtam, megérdemeltük a trófeát, most ugyanezt kell mondanom az ellenfélnek, elismerni az eredményt és gratulálni – mondta a BL-győztes szakember, aki szerint Gerard Piqué piros lapja döntötte el végleg a párharcot. – Gerard kiállításáig jól játszottunk, de az a pirossal véget ért. Addig mindkét csapat remekül játszott.”

Az eredménnyel az is eldőlt, hogy Luis Enrique vezetőedzőként nem ismétli meg Pep Guardiola „hattrófeás” teljesítményét: a spanyol bajnokság, a Király-kupa, a Bajnokok Lugája, az európai Szuperkupa után az ötödik trófeáját, a Spanyol Szuperkupát irányításával kiengedte a kezéből a Barcelona. (A klubvilágbajnoki címet decemberben még begyűjtheti Japánban.)

„Elképzelhetetlenül boldog vagyok, nem csak azért, mert trófeát nyertünk, hanem mert amit ez a siker jelent számunkra. Mindenki tudja, hogy az Athletic miről szól, és a hihetetlen öröm ezt a győzelmet elvinni a szurkolóinknak” – fogalmazott Ernesto Valverde, a Bilbao vezetőedzője.

„Messi gólja után sem törtünk meg. A meccs elejétől kezdve jók voltunk, és kiállítás visszavetette a Barcelonát, aztán a gólunk még inkább” – mondta Valverde, aki szerint nem hétfő este Bilbaónál sehol sem volt jobb hely a partizásra.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
17 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Visszatért Bilbaóba az Európa-bajnok hátvéd – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 22:34

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Gólt kapott a 94. percben, így már nem százszázalékos a Villarreal

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 21:20

La Liga: második meccsét is megnyerte az Athletic Bilbao, ismét kikapott a Sevilla

Spanyol labdarúgás
2025.08.25. 23:38
Ezek is érdekelhetik