La Liga: négy gól, két kiállítás, kihagyott büntető Sevillában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.16. 22:47
A spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (La Liga) 4. fordulójában a Granada kétgólos előnyről ért el döntetlent, mindezt úgy, hogy büntetőt hagyott ki. Bosszús azonban nem lehet, hiszen negyven percen keresztül tíz emberrel kellett helytállnia.

Alberto Bueno volt a mérkőzés elején a főszereplő, hiszen gólpasszal, majd góllal járult hozzá ahhoz, hogy a Granada két góllal meglépett. A hazaiak nem zuhantak össze, Álex Alegría révén még a szünet előtt szépítettek, majd emberelőnybe kerülve – a portugál Rúben Vezo két perc alatt gyűjtött be két sárga lapot – egyenlítettek.

Többet azonban nem tudtak kihozni maguknak a meccsből, és még az egy pontnak is örülhettek, lévén a tíz emberrel játszó vendégek a hajrában büntetőt hagytak ki. A paprikás hangulatú mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a Betisből is állítottak ki játékost, a cserekapus Dani Giménez a kispadon kapott piros lapot.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ

Betis–Granada 2–2 (Álex Alegría 36., 60., ill. Carcela 13., Bueno 33.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 3 3 10–3 +7 9
2. Sevilla 3 2 1 8–5 +3 7
3. Sporting Gijón 3 2 1 4–2 +2 7
4. Las Palmas 3 2 1 10–5 +5 6
5. Barcelona 3 2 1 8–4 +4 6
6. Eibar 3 2 1 4–3 +1 6
7. Atlético Madrid 3 1 2 5–1 +4 5
8. Villarreal 3 1 2 3–1 +2 5
9. Alavés 3 1 2 3–2 +1 5
10. Betis 4 1 2 1 7–10 –3 5
11. Leganés 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Deportivo La Coruna 3 1 1 1 2–2 0 4
13. Real Sociedad 3 1 1 1 3–4 –1 4
14. Athletic Bilbao 3 1 2 2–3 –1 3
15. Espanyol 3 2 1 7–9 –2 2
16. Málaga 3 2 1 3–5 –2 2
17. Granada 4 2 2 5–10 –5 2
18. Osasuna 3 1 2 3–8 –5 1
19. Valencia 3 3 4–8 –4 0
20. Celta Vigo 3 3 1–7 –6 0

 

Legfrissebb hírek

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
2026.02.03. 22:57

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 16:00

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57
Ezek is érdekelhetik