PSG: Neymar hihetetlen gázsira mondott nemet

2016.09.15. 20:26
A nyáron reális esélye volt Neymar eligazolásának a Barcelonától. Az ESPN Brasil értesülései szerint az egyik ügynöke júniusban kétszer is tárgyalt a PSG tulajdonosával. Elképesztő fizetésről volt szó, mégsem lett belőle semmi.

Önök nemet mondanának évi 40 milló eurós (12.4 milliárd forint) fizetésre? Neymar megtette. A brazil labdarúgó annyira szeret a Barcelonában játszani, hogy még ekkora pénzért sem akart elmenni a PSG-hez – az ajánlat innen érkezett. Neymarért 190 millió eurót (59 milliárd forint) pengetett volna ki az elnök, Nasszer al-Kelaifi.

Wagner Ribeiro, Neymar egyik ügynöke elárulta, hogy először Ibizán, majd Sao Paulóban is beszéltek az esetleges szerződésről. „Én vittem Nasszert Sao Paulóba – árulta el Ribeiro az ESPN Brasilnak. – Elmondtam Neymarnak, hogy nem evilági összegről van szó, és hogy ezzel ő lehetne a legjobban fizetett játékos a világon. Két órán át beszélgettünk, és Neymar is lelkes volt. Nasszer elmondta, hogy Franciaországban nem lennének problémák az adófizetéssel, és az első számú játékos lenne a klubnál, márpedig a Barcelonánál nem ez a helyzet.”

Nasszer al-Kelaifi még a privát repülőgépét is felajánlotta, ha Brazíliában szeretne meccseket megtekinteni, továbbá részesedést egy hotelhálózatban, amely az ő nevét viselte volna.

Az igazán impozáns ajánlat visszautasításában Neymar édesapjának is szerepe lehetett, mert ő minden ügynöknél nagyobb hatással bír a támadóra.

„Neymar azért maradt a Barcelonánál, mert szereti a csapatot és a várost. Szerettem volna, ha a PSG-hez szerződik, ám az apja a katalánokat favorizálta. A PSG elnöke személyesen tárgyalt Neymarral, és ez olyasmi, amit például a Real Madrid vagy a Manchester United nem tenne meg” – mondta Ribeiro.

A PSG határozottan cáfolta Ribeiro állításait. „Teljességgel hamis, amit Ribeiro állít. A járulékokkal együtt 60 millió euróra (18.6 milliárd forint) rúgott volna a pénz. Ez lehetetlenül sok. Neymar arra használt minket, hogy növelje befolyását a Barcelonánál” – jelentette ki a franciák névtelen forrása.

Ugyanakkor Neymar megerősítette, hogy több csapattal, így a PSG-vel is tárgyalt, mielőtt szerződést hosszabbított a Barcelonával.

Legfrissebb hírek

Kovács István vezeti a PSG–Monaco francia derbit a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
13 órája

A Barcelona sorozatban a 17. bajnokiját is megnyerte otthon a Levante ellen

Spanyol labdarúgás
2026.02.22. 18:56

A PSG nyert, és újra első helyen áll a francia élvonalban

Francia labdarúgás
2026.02.21. 23:01

Fontos év, visszavonulással? Neymar egyelőre a sikeres visszatérésnek örül

Minden más foci
2026.02.20. 12:14

Magabiztosan nyert a PSG és az Aalborg is a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.02.18. 20:25

Későn ébredt fel a Szeged, nyolc góllal kapott ki otthon a Barcától

Kézilabda
2026.02.18. 20:11

Kétgólos hátrány, kihagyott büntető – nem számít: a PSG fordított és nyert a Monaco ellen

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 22:57

Az Arsenal maradt az élen, épphogy a tízben a címvédő – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.02.17. 12:24
Ezek is érdekelhetik