Real: CR elárulta, hogy ki ellen volt a legnehezebb játszania

2016.10.27. 18:53
Cristiano Ronaldo, a spanyol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid sztárja szerint eddigi pályafutása során Ashley Cole ellen volt a legnehezebb játszania.

A duó számtalan alkalommal találkozott, hiszen CR hat évig játszott a Manchester Unitedben, míg Ashley Cole előbb az Arsenalban, majd a Chelsea-ben futballozott, de a válogatott mérkőzések során is többször egymásnak feszültek.

Ronaldónak van kihez viszonyítania, a Premier League és a válogatott mellett a La Ligában és a Bajnokok Ligájában szereplő védőket is alaposan megismerhette.

„Az évek során több nagyszerű párharcot vívtam Ashleyvel, egy másodperc levegővételhez sem jutottam mellette. Nagyon kitartó játékos, gyors és kemény a szereléseknél. Mindig tudtam, hogy ellene sosem lesz könnyű meccsem.”

A portugál aranylabdás mesélt mentoráról, Sir Alex Fergusonról is.

„Ferguson egy apafigura. Az összes edzőm fontos volt az életemben, de amikor megérkeztem a Real Madridhoz, akkor már férfiként érkeztem, viszont amikor az MU-hoz igazoltam, akkor még csak egy fiú voltam. Szükségem volt Sir Alexre ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok” – zárta mondandóját CR.

 

Legfrissebb hírek

Cristiano Ronaldo: Csak puskával tudnak kinyírni, de lehet, akkor is kikerülném a golyókat

Minden más foci
2026.09.23. 19:54

„Ha nem teljesít megfelelően, cserepadra kerül” – a portugál kapitány Ronaldóról

Minden más foci
2026.09.18. 18:00

Cristiano Ronaldo nélkül továbbra sincs portugál válogatott – itt a friss keret!

Minden más foci
2026.09.18. 14:10

Cristiano Ronaldo győztes gólt szerzett, negyedszer is nyert az Al-Naszr

Minden más foci
2026.08.28. 23:35

CR lecserélése után, kétgólos hátrányból fordított az Al-Naszr a látványos hibák meccsén – videók

Minden más foci
2026.08.25. 22:21

„Elég volt!” – fakadt ki a klasszis Infantino ellen; CR árulkodó arckifejezése

Minden más foci
2026.08.25. 10:53

Egyszerű szertartás, meghitt eskütétel, de 56 millió fontos ékszer – ilyen volt Cristiano Ronaldóék esküvője

Minden más foci
2026.08.18. 10:24

„Valószínűleg ez lesz az utolsó idényem” – Cristiano Ronaldo belengette a visszavonulását

Minden más foci
2026.08.16. 18:04