Real: A Barca ellen már az iksz is rossz – Özil a madridi nyomásról

2016.11.10. 14:21
Mesut Özil 2010 és 2013 között volt a Real Madrid labdarúgója, 159-szer lépett pályára a legendás klub játékosaként, 2012-ben bajnoki címet ünnepelhetett. Az Arsenal támadó középpályása szerint soha nem kellett akkora győzelmi kényszer alatt futballoznia, mint a spanyol fővárosban.

„Ott minden teljesen más. Ha a Real Madridban futballozol, és akár csak döntetlent érsz el a Barca ellen, az már a lehető legrosszabb – nyilatkozta Özil az Arsenal klubhonlapjának. – Minden meccset meg kell nyerned. Ha nyersz sorozatban tízszer, de aztán két pontot elhullajtasz egy kisebb csapat ellen, azonnal a fejedet veszik.”

A német légiós arról is beszélt, miként befolyásolta Madridba költözését, hogy gyermekkori példaképe, – a jelenlegi Real Madrid edző – Zinédine Zidane nyomdokaiba léphessen.

„Mindig is Zidane volt a példaképem, és ő olyan óriási klubban játszott, mint a Real Madrid. Kellettem nekik, különösen Mourinhónak. Beszéltem vele telefonon, elmondta az elképzeléseit és azt, hogy milyen játékosnak tart” – tette hozzá a játékos.

Özil az Arsenal klubhonlapjának. – Minden meccset meg kell nyerned. Ha nyersz sorozatban tízszer, de aztán két pontot elhullajtasz egy kisebb csapat ellen, azonnal a fejedet veszik.”

A német légiós arról is beszélt, miként befolyásolta Madridba költözését, hogy gyermekkori példaképe, – a jelenlegi Real Madrid edző – Zinédine Zidane nyomdokaiba léphessen.

„Mindig is Zidane volt a példaképem, és ő olyan óriási klubban játszott, mint a Real Madrid. Kellettem nekik, különösen Mourinhónak. Beszéltem vele telefonon, elmondta az elképzeléseit és azt, hogy milyen játékosnak tart” – tette hozzá a játékos.

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

Két góllal is vezetett, mégsem nyert a Real Madrid a Fiorentina ellen

Minden más foci
2026.08.01. 21:57

Vinícius Júnior ultimátumot kapott a Real Madridtól – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.07.31. 16:35

Arsenal: célegyenesben lehet Bruno Guimaraes szerződtetése

Angol labdarúgás
2026.07.31. 13:55

Sajtóhír: Vinícius nem megy az Arsenalhoz, sem máshová, marad Madridban

Spanyol labdarúgás
2026.07.28. 18:51