La Liga: két kapuba 3 Iborra-gól, fordított a Sevilla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.01.22. 13:54
Az Osasuna sereghajtóként fogadta a 19. fordulóban az immár bajnokaspiránsnak számító, a forduló előtt 2. helyen álló Sevillát, de a mérkőzésen nem látszódott a 17 helynyi különbség a két csapat között, még ha a vendégek 4–3-ra győztek is.

Az Osasuna hazai pályán kétszer is vezetést szerzett a Sevilla ellen, mindkétszer jobb oldali akció végén. Az első gólnál hazai bedobásból indult a támadás, Roberto Torres beadását Sergio León egyből, laposan a kapuba lőtte.

A Sevilla nem sokkal a szünet előtt Vicente Iborra első nagy alakítása révén egyenlített: a középpályás először a kapuval szemben ollózó mozdulattal a kapufát találta el, de a kipattanót visszakapta az eddigi két sevillás tétmeccsén két gólt szerző Sztevan Joveticstől, és közelebbről már nem hibázott.

Az Osasuna a második félidőben ismételten jobb oldali beadásból szerzett gólt, Ibora talált a saját kapujába.

Nem sokkal később azonban Iborra ismét bevette az Osasuna kapuját is, majd az utolsó tíz perchez érve a Sevilla Franco Vázquez találatával – szöglet után közvetlen közelről fejelt a kapuba – átvette a vezetést.

A végén még mindkét csapat betalált – a vendégek 4–3-ra győztek.

SPANYOL LA LIGA
19. FORDULÓ
VASÁRNAPI MÉRKŐZÉSEK

Osasuna–Sevilla 3–4 (S. León 15., Iborra 63. – öngól, Kenan 93., ill. Iborra 43., 65., F. Vázquez 80., Sarabia 92.)
16.15: Athletic Bilbao–Atlético Madrid (Tv: Sport2)
18.30: Real Betis–Sporting Gijón
18.30: Real Sociedad–Celta Vigo
20.45: Eibar–FC Barcelona (Tv: Sport1)
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

Espanyol–Granada 3–1 (Reyes 11., Piatti 32., Navarro 48., ill. Pereira 23.)
Real Madrid–Málaga 2–1 (Sergio Ramos 35., 43., ill. Juanpi 63.)
Alavés–Leganés 2–2 (Laguardia 11., Méndez 51., ill. Guerrero 45., Ínsua 84.)
Villarreal–Valencia 0–2 (Soler 35., Santi Mina 42.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 18 13 4 1 48–17 +31 43
2. Sevilla 19 13 3 3 42–25 +17 42
3. FC Barcelona 18 11 5 2 47–17 +30 38
4. Atlético Madrid 18 10 4 4 32–14 +18 34
5. Real Sociedad 18 10 2 6 30–25 +5 32
6. Villarreal 19 8 7 4 26–14 +12 31
7. Athletic Bilbao 18 8 4 6 22–19 +3 28
8. Celta Vigo 18 8 3 7 29–32 –3 27
9. Eibar 18 7 5 6 25–24 +1 26
10. Espanyol 19 6 8 5 25–26 –1 26
11. Las Palmas 19 6 7 6 28–30 –2 25
12. Alavés 19 5 8 6 17–20 –3 23
13. Málaga 19 5 6 8 27–33 –6 21
14. Betis 18 6 3 9 20–30 –10 21
15. Valencia 18 5 4 9 28–33 –5 19
16. Deportivo La Coruna 19 4 7 8 24–29 –5 19
17. Leganés 19 4 6 9 15–31 –16 18
18. Sporting Gijón 18 3 3 12 19–37 –18 12
19. Granada 19 1 7 11 16–42 –26 10
20. Osasuna 19 1 6 12 20–42 –22 9

 

Legfrissebb hírek

La Liga: szektorbezárás és pénzbüntetés a Rayo Vallecanónak

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 9:24

Négy mérkőzésre meszelték el Vinícius Júniort, kihagyja az el Clásicót

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 20:06

Gulácsi Péter: A hétfői események mélyen megráztak minket

Spanyol labdarúgás
2026.10.14. 19:01

A Getafe megszerezte Daniel Carvajalt – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.10.13. 10:32

Soha rosszabb hétfői meccset! Három gól a ráadásban, hat gól összesen a Levante–Sevillán

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 23:10

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 14:19

Maffiának nevezték a játékvezetőket – Vinícius megosztotta

Spanyol labdarúgás
2026.10.12. 08:09

La Liga: majdnem eltapsolta háromgólos előnyét a Real Sociedad

Spanyol labdarúgás
2026.10.11. 21:00