La Liga: Barca? Real? Döntött az egyik legnagyobb spanyol tehetség – sajtóhír

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.08. 13:49
null
Úgy néz ki, hogy az U21-es Eb legjobb játékosának megválasztott Ceballos a Real Madridnál folytatja (Fotó: AFP)
Egybehangzó spanyol sajtóértesülések szerint a Real Madridnál folytatja pályafutását a Real Betis utánpótlás-válogatott futballistája, Dani Ceballos.

 

A 20 esztendős középpályás teljesítményét a Real Madrid már hónapok óta figyelemmel követi, az utóbbi időben azonban az FC Barcelona érdeklődése tűnt komolyabbnak. A Betis elnöke, Lorenzo Serra Ferrer a Marcának elárulta, hogy a katalánok kérdezősködtek a korosztályos válogatott futballistáról, miközben a két klub Cristian Tello átigazolásáról tárgyalt. A sevillai egyesület első embere ugyanakkor kijelentette, egyelőre nem született megállapodás a felek között.

Az előző spanyol bajnoki szezonban 30 mérkőzésen két gólt szerző és két gólpasszt jegyző Ceballos szerződésében 15 millió eurós kivásárlási ár szerepel, ami nyilvánvalóan a Barcelonának és a Real Madridnak sem okozna gondot, így a futballista dönthet arról, hogy melyik csapatban szeretné folytatni a pályafutását.

Nos, a legfrissebb hírek szerint Ceballos úgy határozott, hogy a Real Madridhoz szerződik. Spanyol értesülések szerint a királyi gárda 15 millió eurót fizet a Betisnek, ez az összeg később – különböző feltételek teljesülése esetén – 18 millióra nőhet. Az U21-es Európa-bajnokság álomcsapatába bekerülő és a torna legjobb játékosának megválasztott Ceballos hétfőn esik át az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha mindent rendben találnak, aláírja hat évre szóló szerződését az új klubjával.

Legfrissebb hírek

Súlyosan megsérült a Barca fiatal szélsője, kútba esett a kölcsönadása – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 19:12

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24