Spanyol Szuperkupa: Kib....tt hülyét csinálnak belőlünk – Piqué

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.18. 11:43
Gerard Piqué, az FC Barcelona védője nem volt túl boldog, miután a labdarúgó Spanyol Szuperkupa visszavágóján is legyőzte a Real Madrid a Barcát, így 5–1-es összesítéssel megnyerte a trófeát.

A katalánok játékosát az 50. percben sérülés miatt lecserélte Ernesto Valverde vezetőedző – Piqué ezt követően a kispadon nem rejtette véka alá a véleményét, ami a mérkőzés összképét illeti.

A 30 éves hátvéd – néhány káromkodással fűszerezve – arra próbált rávilágítani, miszerint a Real Madrid futballistái „kib…tt hülyét csinálnak” a Barca-játékosokból, azt tesznek, amit csak akarnak. Piqué „helyzetjelentését” balszerencséjére felvették, mondandóját pedig le is fordították.



A spanyol védő az összecsapás után már egy fokkal higgadtabban nyilatkozott.

„Az utóbbi kilenc évben, amióta itt vagyok, most először érzem, hogy a Real Madrid egyértelműen jobb nálunk. Ezen változtatnunk kell.”

EMLÉKEZTETŐÜL
SPANYOL SZUPERKUPA
VISSZAVÁGÓ
Real Madrid–FC Barcelona 2–0
(2–0)
Madrid,
Santiago Bernabéu Stadion, 70 000 néző. Vezette: Sánchez Martínez
Real Madrid: K. Navas – Daniel Carvajal, Sergio Ramos, Varane, Marcelo – Kovacic (Casemiro, 62.), Kroos (Dani Ceballos, 80.), Modric – Lucas Vázquez, Benzema, Marco Asensio (Th. Hernández, 75.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Barcelona: Ter Stegen – Mascherano, Piqué (Semedo, 50.), Umtiti – Sergi Roberto, Busquets, Rakitic, André Gomes (Deulofeu, 72.), Jordi Alba (Digne, 78.) – L. Suárez, Messi. Vezetőedző: Ernesto Valverde
Gólszerző: Marco Asensio (4.), Benzema (39.)

Spanyol Szuperkupa-győztes:
a Real Madrid, 5–1-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
22 órája

A Villarreal elleni rangadón menetelhet tovább a Barcelona

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:00

A Barcelona az utolsó negyedórában harcolta ki a továbbjutást a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2025.12.16. 23:22

Nagy hajrával nyert a Valencia a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.16. 23:18

Raphinha döntött, a Barcelona legyőzte az Osasunát

Spanyol labdarúgás
2025.12.13. 20:26

Nagyot hajrázva nyert a címvédő Fenerbahce a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
2025.12.12. 23:03

Vezetett a Frankfurt, de Koundé duplájával a Barcelona győzött

Bajnokok Ligája
2025.12.09. 22:59
Ezek is érdekelhetik