Új mező – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
2017.10.01. 23:38

Egyszer láttam eddig életemben üresen a Camp Nout a helyszínen. Méreteiben is lenyűgöző volt a világ labdarúgásának gigantikus szentélye, én meg egyszerű turistaként csak tátottam a számat, és töltekeztem a látvánnyal. A legendás stadion csaknem százezres, egészen pontosan 99 786-an férnek el benne, a kihasználtsága 78 százalékos, vagyis az átlagos nézőszám túl jár a 77 ezren.

Nézők nélkül is simán nyert a Barcelona
Zárt kapuk mögött rendezik meg a Barcelona-meccset

A vasárnapi Barcelona–Las Palmas spanyol bajnoki jegyzőkönyvének megfelelő rovatába viszont nem ehhez közeli érték, hanem egy kövér nulla került. S bizony máris kevésbé tűntek lenyűgözőnek a néptelen széksorok, amelyek előtt a két csapat játékosai szaladgáltak. Túl nagy volt a kontraszt a szokásos (majdnem) telt ház és a teljes üresség között. Ennek az arénának még a kongása is óriási, nagyobb, mint a többi pályáé…

De legalább lement a meccs, mondhatnánk, hiszen az utolsó pillanatokig kérdéses volt a megrendezése. Egy magyar sportnapilapnak, pontosabban „a” magyar sportnapilapnak – főképp külföldi témákban – érdemes kerülnie a direkt politikai állásfoglalást. A hazai alkotmányossági kérdésekkel kapcsolatban sem vagyok teljesen tájékozott, a spanyolokkal még kevésbé a vasárnapi katalán függetlenségi népszavazás kapcsán. A XXI. századi Európában mindenesetre finoman szólva furcsának hathat a demokrácia és az önrendelkezési jog sérülése, de az is érthető, ha egy ország nehezen eresztené el leggazdagabb tartományát, amely hosszú együtt-, illetve egymás mellett élés után több mint kétszáz éve, a napóleoni háborúk óta szerves része.

A voksolás napján Barcelonában pattanásig feszült volt a helyzet, a zavargásokban több százan megsérültek. A katalán öntudatot (is) jelképező patinás helyi futballklub elhalasztotta volna a mérkőzést, de egyrészt a rendőrség zárt kapuk mögött vállalta a biztosítását, másrészt a liga vezetősége megtiltotta a későbbi lebonyolítást. Akinek a könyökén jön ki a nagypolitika, s mondjuk csak a világfutball híreiből tájékozódik, annak is nyilvánvalóvá vált, hogy bizonyos szituációban a sport sem tudja magát kivonni a történelem sodra, a politikai állásfoglalás alól, legyen szó a katalán függetlenségről vagy épp az amerikai himnusz tiszteletéről.

A Camp Nou jelentése: Új mező. Bizony, vasárnaptól új mezőkön fociznak a katalán klubok – s velük együtt mi is.

 

Legfrissebb hírek

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Törökország meghódítása – Smahulya Ádám jegyzete

Minden más foci
2026.08.05. 23:03

Meleg napok – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.04. 23:25

Miki, Priska... Vitu? – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.03. 23:07

Láthatatlan légiós – Nagy Zsolt jegyzete

Légiósok
2026.08.02. 22:55

Romboló építkezés – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.01. 22:57