Sevilla: menesztették a sportigazgatót, Montella marad

Vágólapra másolva!
2018.04.25. 09:48
A Sevilla labdarúgócsapatának vezetősége úgy döntött, a következő szezontól már nem Oscar Arias lesz az együttes sportigazgatója, Vincenzo Montella vezetőedző viszont jelen állás szerint folytathatja a munkáját.

A spanyol klub elöljárói kedden öt órán át tárgyaltak a csapat helyzetéről, s végül úgy döntöttek, hogy új sportigazgatót keresnek.

Ariast egy éve nevezték ki, miután elődje, Ramón Rodríguez 17 esztendőt követően távozott a klubtól. A Monchinak hívott sportigazgató óriási elismerést vívott ki magának nemzetközi szinten is a Sevillánál végzett munkájáért, amely során az együttes többek között ötször megnyerte a második számú európai kupasorozatot (UEFA-kupa/Európa-liga). Utódja viszont nem tudott maradandót alkotni.

A gárda a mostani szezonban nem a várakozásoknak megfelelően teljesít, annak ellenére sem, hogy a Bajnokok Ligájában a negyeddöntőig jutott, míg a Király-kupában döntős volt. A válságstáb keddi ülésére többek között éppen a szombati kupadöntőn látottak miatt volt szükség, a Sevilla ugyanis komolyabb ellenállás nélkül, megalázóan simán, 5–0-ra kapott ki az FC Barcelonától. A bajnokságban ráadásul csak a hetedik a csapat, amely a legutóbbi hat La Liga-mérkőzésén nyeretlen maradt.

A gyenge szereplés ellenére ugyanakkor még élvezi a bizalmat az olasz Montella, aki decemberben vette át a kispadot Eduardo Berizzótól. Viszont a szakemberrel szemben egyértelmű elvárás, hogy a bajnokság végén a legjobb hétben legyen az együttes, mert csak így biztosíthatja a helyét az Európa-ligában.

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
13 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
18 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

„Micsoda szégyen!” – török reakciók a spanyolok elleni hatalmas zakóra

Foci vb 2026
2025.09.08. 10:12
Ezek is érdekelhetik