Többnyire fenn – Malonyai Péter jegyzete

Néhány évtizeddel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy a spanyol futballbajnokság, témánkhoz közelítve, a Barcelona első helye kiemelten szerepeljen nálunk, volt dicsőség éppen elegendő a mi házunk táján is, ám azóta nagyot fordult a világ. Nem csupán azzal, hogy ma már nincs fontos meccs a világban, amelyet ne láthatnánk itthon, azzal is, hogy a hazai színvonal és a vele járó eredmény(telenség)ek következtében rengetegen választottak maguknak külföldről kedvencet.

Nos, aki a Barcára tett, most örvendezhet, hiszen a csapat bajnok lett, megerősítette a tényt, hogy kimagaslót nyújt régóta. Az elmúlt tíz esztendőben 27 elsőséget ünnepelhetett, ami ugyebár majdnem három trófea évenként, ez még akkor is nagy tett, ha a mindig előkerülő fanyalgók hozzáteszik, hogy „csak” három Bajnokok Ligája-diadal van közöttük. És éppen a BL miatt hajlamosak sokan lebecsülni a mostani bajnoki címet, mondván, hogy tetszett volna a szuperelitben vitézkedni. Kétségtelen, a Roma elleni 4–1 kontra 0–3 nem válik a katalánok dicsőségére (sőt!), ám ezzel is nagy szolgálatot tettek a futballnak – az én fogalmaim szerint.

Ha ugyanis egy kisgyerek fönnmaradhatott azon az estén, amikor a Roma kiütötte a Barcát, egy életre beleszerethetett a futballba. Ahogy tavaly, a Paris SG elleni 0–4-et követő 6–1 jóvoltából is, amiből egyébként az is kiderül, hogy a labdarúgás, vagy inkább a játék hosszú távon igazságos, ha úgy tetszik, egyszer fenn, másszor lenn.

Nos, a Barcelona többnyire fenn, annak is köszönhetően, hogy például Lionel Messiről, Luis Suárezről, nem beszélve a most búcsúzó Andrés Iniestáról egyetlenegy átlagosan elfogult, más csapatnál érdekelt drukker sem mondja, hogy nézni sem bírja őket. A sikerek, a klasszisok persze ahhoz nem elegendők, hogy próféták legyenek saját hazájukban, sőt a saját közegükben; példa rá, hogy a Real Madrid futballistái már most közölték, bajnoki cím ide, tizenöt pont hátrány oda, eszük ágában sincs díszsorfallal köszönteni a barcelonaiakat a vasárnapi el Clásicón. Hogy nekem ez nem tetszik, hogy leragadtam a régi Autóbusz-pálya táblájánál („Az ellenfél nem ellenség!”), legyen az én bajom.

Meg a (futball)világé.