La Liga: lassan lendült bele, 3 perc alatt fordított a Barca

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.15. 18:11
null
Luis Suárez egyenlítése után nem sokkal a győztes gól is megszületett (Fotó: AFP)
A Barcelona egyórányi játék után még vesztésre állt a Real Sociedad otthonában, de Luis Suárez és Ousmane Dermbélé révén három percen belül megfordította a találkozót, és négy forduló után is százszázalékos.

A válogatott szünetben pihenő Gerard Piqué, Jordi Alba és Lionel Messi is kezdett a Barcában, amely ellen első meccsét játszotta a Real Sociedad a felújított San Sebastian-i arénájában, amelyből eltüntették a futópályát, és közelebb engedték a szurkolókat a pályához.

Az első félidőben hiába játszott fölényben a Barca, csak egy gól esett, egy szöglet után Aritz Elustondo talált be Marc André ter Stegen kapujába.

A második félidő elején a Real Sociedad gyorsan el akarta dönteni a három pont sorsát, de három nagy helyzetet is kihagyott. Ahogy az lenni szokott, ilyenkor jött a nagy csapat bosszúja: a Barcelona két gyors gólt szerezve fordított. Előbb Luis Suárez talált be közelről, majd Ousmane Dembélé higgadt megoldással szerzett gólt. Dembélé négy meccs alatt szerzett három találatot – annyit, amennyit az előző szezonban összesen.

A Barcelona megőrizte százszázalékos mutatóját, vezeti a bajnokságot.

SPANYOL LA LIGA
4. FORDULÓ

Athletic Bilbao–Real Madrid 1–1 (Muniain 32., ill. Isco 64.)
Real Sociedad–Barcelona 1–2 (Aritz Elutondo 12., ill. Luis Suárez 63., O. Dembélé 66.)
Atlético Madrid–Eibar 1–1
(Moreno 95. ill. Enrich 87.)
Valencia–Real Betis 0–0

PÉNTEKI EREDMÉNY
Huesca–Rayo Vallecano 0–1 (Imbula 28.)

VASÁRNAP
12.00: Leganés–Villarreal (Tv: Spíler2)
16.15: Espanyol–Levante (Tv: Spíler2)
18.30: Real Valladolid–Alavés (Tv: Spíler2)
20.45: Sevilla–Getafe (Tv: Spíler1, Spíler2)

HÉTFŐ
21.00: Girona–Celta Vigo (Tv: Spíler2)

AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 4 4 14–3 +11 12
2. Real Madrid 4 3 1 11–3 +8 10
3. Celta Vigo 3 2 1 5–2 +3 7
4. Athletic Bilbao 3 1 2 5–4 +1 5
5. Atlético Madrid 4 1 2 1 3–4 –1 5
6. Betis 4 1 2 1 1–3 –2 5
7. Levante 3 1 1 1 6–4 +2 4
8. Sevilla 3 1 1 1 4–2 +2 4
9. Espanyol 3 1 1 1 4–3 +1 4
10. Getafe 3 1 1 1 2–2 0 4
11. Real Sociedad 4 1 1 2 6–7 –1 4
12. Eibar 4 1 1 2 4–6 –2 4
13. Girona 3 1 1 1 2–4 –2 4
13. Alavés 3 1 1 1 2–4 –2 4
15. Huesca 4 1 1 2 6–12 –6 4
16. Valencia 4 3 1 3–5 –2 3
17. Rayo Vallecano 3 1 2 2–5 –3 3
18. Valladolid 3 2 1 0–1 –1 2
19. Villarreal 3 1 2 1–3 –2 1
20. Leganés 3 1 2 4–8 –4 1
Legfrissebb hírek

Dembéléé a második leggyorsabb mesterhármas, ő a harmadik francia triplázó – statisztikák

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:42

Dembélé főszereplésével a franciák simán nyerték a csoportrangadót a norvégok ellen

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:00

Dani Ceballos távozik a Real Madridtól – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 20:35

A Como 60 milliót fizet Nico Pazért, de a Real Madrid nem mond le a támadóról – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.26. 18:21

Beckham és egy másik David boldoggá teszi Angliát – időutazás vb-videókkal

Minden más foci
2026.06.26. 16:04

Köpés, harapás: botrányos egy vb-nap! Pedig a brazilok… – videók

Minden más foci
2026.06.24. 17:55

A Real Madrid vinné Schlotterbecket, de bekavart az ügybe a játékos vb-n összeszedett sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 18:26

„Valóra akarom váltani az álmom” – Álvarez menne a Barcába, az Atlético viszont megtiltja neki

Spanyol labdarúgás
2026.06.23. 01:39
Ezek is érdekelhetik