Barca: Arturo Vidal több játéklehetőségre vágyik

MTI MTIMTI MTI
2018.10.09. 17:45
Több játéklehetőségre vágyik Arturo Vidal, az FC Barcelona nyáron igazolt chilei labdarúgója.

„Hogyan lehetnék boldog, ha nem játszom?” – kérdezett vissza a chilei válogatott sajtótájékoztatóján a középpályás.„Hogyan lehetnék boldog, ha nem játszom?” – kérdezett vissza a chilei válogatott sajtótájékoztatóján a középpályás.

Vidal három idényt töltött a Bayern Münchennél, mielőtt a katalánokhoz igazolt. Egy ideig úgy tűnt, a Kínába visszatérő brazil Paulinhót kell pótolnia, ám márciusi sérülése után még a nyári felkészülés során is voltak fájdalmai. Ennek ellenére szinte minden mérkőzésen pályára lépett, de csak csereként, vagyis nem kapott annyi játékidőt, hogy bizonyíthassa, helye van a kezdők között. Ernesto Valverde vezetőedző a posztján inkább az ugyancsak brazil Arthur Melónak ad lehetőséget, akit szintén idén nyáron szerződtettek.

„Mindig is harcoltam, a világ legjobb csapataiban játszottam, mindent megnyertem, és ezt a sorozatot a Barcelonával is folytatni szeretném. Boldog vagyok, és fizikailag is rendben vagyok, azonban az elmúlt néhány meccsen egy kicsit bosszankodtam. Ez van, folytatjuk a küzdelmet, hiszen még számos fontos találkozó vár ránk” – fogalmazott Vidal.

A katalánok mérlege a legutóbbi öt mérkőzésen egy győzelem, három döntetlen és egy vereség.

Legfrissebb hírek

Lamine Yamal nem épül fel a világbajnokság rajtjára – sajtóhír

Foci vb 2026
22 órája

Hansi Flick hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 15:15

Műteni kell a Barca középpályását, kihagyja a világbajnokságot – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 14:49

Raphinha vezérletével a Betis ellen is megőrizte hibátlan hazai mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2026.05.17. 23:11

Királyi összeomlás – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 23:10

Robert Lewandowski az idény végén távozik a Barcelonától – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.05.16. 13:33

Marca: 99.9 százalék, hogy Mourinho lesz a Real Madrid új vezetőedzője

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 23:08

Dupla Tízes: mennie kellene Péreznek? – így ment tönkre minden a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.05.15. 18:18
Ezek is érdekelhetik