Barcelona: súlyosabb a sérülése a világbajnok védőnek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.11. 13:47
null
A világbajnok franciának még sokat kell kihagynia (Fotó:AFP)
Bal térdében lévő problémák miatt az FC Barcelona védője, Samuel Umtiti csak 2019-ben lehet újra harcképes – írja az egyik spanyol helyi lap. 

 

A barcelonai székhelyű Diario Sport arról ír, hogy Umtitinek a sérülése komolyabb a vártnál. Az operációt nem részesítették előnyben, ehelyett egy kezelésen ment keresztül, amivel a porc regenerálódását segítették volna elő, viszont ezzel a felépülése nem haladt előrébb. A műtét lehetősége így napról napra nő, és a visszatérése elhúzódhat egészen a következő esztendőig.

A 24 éves védő szeptember 26., a Leganéstől elszenvedett 2–1-es vereség óta nem játszott a katalán csapatban, mert fájdalmat érzett a lábában.

Az FC Barcelona egyelőre nem kommentálta a sajtóban megjelenteket.

Ernesto Valverde együttese jelenleg második a La Ligában úgy, hogy az utóbbi négy bajnoki meccsén egyszer sem tudott győzni.

Legfrissebb hírek

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
7 perce

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
2 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
19 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58
Ezek is érdekelhetik