Barcelona: Messi is elmondta a véleményét Dembéléről

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.12.11. 16:48
null
Messi igyekezett megvédeni francia csapattársát (Fotó: AFP)
Többször beszámoltunk róla, hogy Ousmane Dembélével igen sok problémája akad a Barcelonának. A francia világbajnokról az együttes csapatkapitánya, Lionel Messi is kifejtette a véleményét, védelmébe vette csapattársát.

A 21 éves játékos viselkedéséről az újságírók kérésére Lionel Messi az Espanyol elleni 4–0-s siker után nyilatkozott. Az argentin igyekezett megvédeni fiatal csapattársát.

„Nagyon jó játékos. Akar játszani, és a hétvégén is remek mérkőzése volt, lőtt egy gólt, ami fontos volt a csapatunknak. Szükségünk van rá” – mondta az argentin.

A 2017 nyarán 115 millió euróért érkező exdortmundinak már a német csapatnál is előfordultak viselkedési problémái, de az semmiség volt a mostani barcelonai kálváriájához képest. A gondok november elején kezdődtek, amikor szó nélkül kihagyott egy edzést, majd később egy mérkőzésről késett el, legutóbb pedig két órával a tréning kezdete után érkezett meg az edzőközpontba.

A francia megbízhatatlansága azonban a teljesítményén nem látszik, a pályán hozzáteszi a magáét a sikerhez. Dembélé ebben a szezonban 19 mérkőzésen lépett pályára a katalán együttes színeiben, ezeken nyolc gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Legfrissebb hírek

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
5 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
Tegnap, 11:06

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

Aranylabda újraosztva, 2. rész: Xavi végre lecserélheti a Bronzlabdát

Képes Sport
2026.09.21. 12:46

Hiába Messi újabb szabadrúgásgólja, sorozatban negyedszer játszott döntetlent az Inter Miami

Minden más foci
2026.09.21. 07:18

Raphinha csaknem nyolc évtizedes klubrekordot döntött meg

Spanyol labdarúgás
2026.09.20. 10:35