Spanyolország: Iker Casillas indul a szövetség elnöki posztjáért

Vágólapra másolva!
2020.02.12. 08:57
null
Iker Casillas lehet a spanyol szövetség elnöke (Fotó: AFP)
Sajtóértesülés szerint a világbajnok és kétszeres Európa-bajnok Iker Casillas beadta jelentkezését a Spanyol Labdarúgó-szövetség elnöki posztjára.

 

Mint ismert, a Real Madriddal öt bajnoki címet és három Bajnokok Ligáját nyerő kapus tavaly májusban szívrohamot kapott, azóta nem játszott tétmérkőzést – igaz, klubja, a portugál FC Porto benevezte őt a keretébe a mostani idényre.

A Cadena SER rádióállomás El Larguero című műsora úgy értesült, a 38 esztendős futballista beadta a szükséges dokumentumokat, hogy indulhasson az RFEF következő elnökválasztásán.

Úgy tudni, az egykori kiváló kapus több volt csapattársával, így a 2010-ben világbajnok együttes tagjaival is egyeztetett, mielőtt meghozta döntését.

A 42 esztendős Rubiales – aki játékosként védő volt – 2018 májusában lett a szövetség elnöke.

Legfrissebb hírek

Hollandia elődöntős, a görögökkel játszunk a döntőért a női vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.02.01. 22:54

Izland élt a mieink adta lehetőséggel, s 16 év után elődöntős a férfi kézi Eb-n

Kézilabda
2026.01.28. 17:35

Ötméteresekkel legyőzte a spanyolokat, Eb-elődöntőbe jutott a magyar válogatott!

Vízilabda
2026.01.20. 19:30

A spanyolok legyőzésével a németek is középdöntősök a férfi kézilabda Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.19. 22:22

Férfi vízilabda Eb: kiváló második félidővel újabb spanyol győzelem a mieink csoportjában

Vízilabda
2026.01.18. 16:47

A címvédő spanyolok nyolc góllal nyertek Montenegró ellen a vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.16. 17:00

Férfi vízi Eb: őrült meccsen győztek a szerbek a spanyolok ellen

Vízilabda
2026.01.12. 22:21

Vajon felébrednek-e a „szunnyadó óriások”?

Kézilabda
2026.01.07. 09:04
Ezek is érdekelhetik