Real: „7 hónap alatt 14 kilót híztam, kanállal ettem a Nutellát”

T. D.T. D.
2021.01.28. 20:40
null
Cassanónak betett a szponzori ajándék Madridban (Fotó: AFP)
Ismét megerősítette azokat a feltevéseket Antonio Cassano, hogy tehetsége mellé nem minden esetben párosult kiemelkedő profizmus. A 38 éves excsatár most a Real Madridnál eltöltött időszakáról mesélt, amikor a klub egyik szponzora is „hozzájárult” ahhoz, hogy ne legyen csúcsformában.

„Amikor megérkeztem a Real Madridhoz, egyből leadtam tizenkét kilót – mesélte Cassano a Christian Vieri Bobo Tv nevű internetes csatornáján összehozott beszélgetésben, amelyben kettejük mellett Fabio Cannavaro és mások is részt vettek. – Aztán megérkezett Cannavaro, és visszahíztam. A klub egyik szponzora a Nutella volt, minden hónapban kaptunk egy ötkilós adagot.”

„Fabio Capello regnálása idején egyszer két meccsen két gólt lőttem, és máris úgy éreztem, hogy én vagyok a világ ura. Ezután a Lyon ellen az első félidőben lecserélt, összevesztünk – ettől még nagyon szeretem őt. Kitett a csapatból, én meg hét hónap alatt tizennégy kilót híztam. Egyenesen az üvegből, kanállal ettem a Nutellát.”

Cassano 2006-ban lett a Real Madrid játékosa, a királyi klubban mindössze 29 meccs, valamint 4 gól és 3 gólpassz jutott neki. Többek között a Romában, az Interben és a Milanban is futballozott, 2018-ban vonult vissza véglegesen.

Legfrissebb hírek

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
22 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29