Barcelona: betalált a Clásicón, vasárnap a B-csapatban játszik

M. D.M. D.
2021.05.14. 19:40
null
Óscar Mingueza vasárnap a Barcelona B-csapatában léphet pályára (Fotó: AFP)
Vasárnap nem a felnőttek között, hanem a másodosztályba jutásért harcoló B-csapatban lép pályára Óscar Mingueza, az FC Barcelona labdarúgócsapatának 21 éves, spanyol utánpótlás-válogatott védője – jelentette be a katalán klub a hivatalos honlapján.

 

A fiatal hátvéd tavaly novemberben a keretet sújtó sérülések miatt került fel a Barcelona első csapatába, amelyben a Dinamo Kijev elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen mutatkozott be, s azóta összesen 38 találkozón szerepelt a felnőttek között. Két góljából az egyiket a Real Madriddal szemben 2–1-re elveszített idegenbeli rangadón szerezte.

A Mundo Deportivo úgy tudja, a Barcelonánál tisztában vannak azzal, hogy a spanyol bajnoki cím elnyerésére nagyon csekély már az esélyük, ezért a klub azt a döntést hozta, hogy a nemrégiben szerződést hosszabbító Mingueza a hétvégén a másodosztályba jutásért küzdő B-csapatban lép majd pályára.


Adott esetben egyébként a 18 éves Ilaix Moriba is „visszajátszhatna” a B-együttesbe, de Frenkie de Jong eltiltása miatt rá az első csapatnál is szükség lehet a Celta Vigo elleni vasárnapi bajnokin.

A Barcelona B-nek még két, egyaránt egymeccses párharcot kellene sikerrel megvívnia ahhoz, hogy három év után visszajusson a második ligába. Első ellenfele a playoffban az UCAM Murcia lesz.

 


 

Legfrissebb hírek

Dupla Tízes: Lamine Yamalék még az MSN-t is túlszárnyalhatják?

Bajnokok Ligája
18 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Yamal-show és Barca-győzelem Sallai 20. BL-meccsén

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 22:54

Bombaformában lévő FC Barcelonát kell megfékezniük Sallai Rolandéknak

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 08:41

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Mbappé, Valverde, Huijsen és Konaté nélkül fogadhatja Gulácsiékat a Real

Spanyol labdarúgás
2026.10.08. 10:34

„Korábban sok észrevétlen futásom volt, Pedri viszont mindent lát” – Gordon könnyen alkalmazkodott a Barcelona játékához

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 17:42

Visszavonul a spanyolok világ- és Európa-bajnok labdarúgója

Spanyol labdarúgás
2026.10.07. 13:48