La Liga: menesztette edzőjét a sereghajtó Getafe

MTI/R. P.MTI/R. P.
2021.10.04. 19:20
null
Míchel már nem a Getafe edzője (Fotó: AFP)
Menesztette edzőjét, Míchelt a spanyol labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Getafe.

 

Az 58 esztendős spanyol tréner még 2009 és 2011 között 101 élvonalbeli mérkőzésen irányította a csapatot, amely 2010-ben a hatodik – Európa-liga-szereplést érő – helyen végzett. Május végén nevezték ki ismét a kispadra, amelyen José Bordalást váltotta. Az új idényt azonban rendkívül gyengén kezdte az alakulat, nyolc mérkőzésen szerzett három góljával mindössze egy pontot gyűjtött be, épp vasárnap, a Real Sociedad ellen hazai pályán.

A klubvezetés így megköszönte a munkát Míchelnek, aki a Málaga kispadján a 2017–2018-as idényben ugyancsak egy pontot zsebelt be nyolc kör alatt, ezzel a La Liga történetének két leggyengébb szezonrajtját tudhatja magáénak.

Spanyol médiaértesülések szerint a korábban az Atlético Madrid és legutóbb a Watfordot irányító Quique Sánchez Flores lehet a legesélyesebb a megüresedett kispad átvételére. Az 56 éves spanyol tréner 2015-ben 54 napig volt a gárda vezetőedzője.

Legfrissebb hírek

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 23:12

La Liga: Tchouaméni lecsúszott lövése fejen talált egy kisfiút, Mbappé is vigasztalta

Spanyol labdarúgás
2026.11.02. 10:40

La Liga: a Getafe fordított; az Athletic Bilbao nyerte a baszk rangadót

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 23:04

A Real Madrid egy félidő alatt lerendezte a Racing Santandert

Spanyol labdarúgás
2026.11.01. 18:15

A Barcelona hat gólt szerzett az Alavés ellen, és az Atlético előtt maradt

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 23:00

Pragmatikus játékkal győzte le a Levantét az Atlético; odahaza nyert a Betis

Spanyol labdarúgás
2026.10.31. 20:35

La Liga: két védés Gulácsitól, a Villarreal kikapott otthon az Espanyoltól

Spanyol labdarúgás
2026.10.30. 22:54

Nem borult a papírforma a Király-kupában, minden élvonalbeli csapat búcsúztatta hatodosztályú ellenfelét

Spanyol labdarúgás
2026.10.29. 23:03