La Liga: a Marca is dicsérte Uzunit a Real elleni meccs után

S. Á.S. Á.
Vágólapra másolva!
2022.02.08. 07:19
null
Myrto Uzuni lejátszotta az első spanyol bajnoki mérkőzését (Fotó: Imago Images)
A Ferencvárostól igazolt Myrto Uzuni rögtön kezdőként kapott lehetőséget a Real Madridtól 1–0-s vereséget szenvedő Granada labdarúgócsapatában.

 

Bedobták a mély vízbe. A Ferencvárostól múlt héten távozó Myrto Uzuni vasárnap este a Real Madrid ellen 1–0-ra elveszített bajnoki mérkőzésen mutatkozott be a Granadában, méghozzá mindjárt kezdőként. Az albán támadó a bal szélen kapott lehetőséget, a nyolcvanadik percben cserélték le, és ahhoz képest, hogy nemrég csatlakozott a csapathoz, kimondottan jó teljesítményt nyújtott. A legolvasottabb madridi lap, a Marca is elismerően írt a játékáról, kiemelve, hogy helyzetbe is került, és már most megcsillogtatta gyorsaságát, emellett fegyelmezetten futballozott, és a védekezésből is kivette a részét.

„Már most érződött, hogy jól erősítettünk, remélem, az új játékosok minél hamarabb beilleszkednek, és a csapat segítségére lesznek – idézte az As Robert Morenót, a Granada vezetőedzőjét. – Megszorongattuk a Real Madridot, büszke vagyok a játékosokra, de még jobb lett volna, ha kiharcoljuk a döntetlent.”

A Granada vasárnap a Real Sociedad vendége lesz, és a hétvégi teljesítménye alapján bizonyára Myrto Uzuni is lehetőséget kap.

SPANYOL LA LIGA
23. FORDULÓ

Real Madrid–Granada 1–0 (Asensio 74.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid 23 16 5 2 48–20 +28 53
2. Sevilla 23 13 8 2 34–16 +18 47
3. Betis 23 12 4 7 41–27 +14 40
4. Barcelona 22 10 8 4 36–25 +11 38
5. Atlético Madrid 22 10 6 6 38–30 +8 36
6. Villarreal 23 9 8 6 38–23 +15 35
7. Real Sociedad 22 9 8 5 22–21 +1 35
8. Athletic Bilbao 23 8 10 5 23–18 +5 34
9. Rayo Vallecano 22 9 4 9 27–24 +3 31
10. Celta Vigo 23 8 6 9 28–25 +3 30
11. Valencia 23 7 9 7 35–36 –1 30
12. Osasuna 23 7 8 8 22–27 –5 29
13. Espanyol 23 7 6 10 27–32 –5 27
14. Elche 23 6 8 9 26–31 –5 26
15. Getafe 23 6 7 10 20–23 –3 25
16. Granada 23 5 9 9 26–34 –8 24
17. Mallorca 22 5 8 9 19–34 –15 23
18. Cádiz 23 3 9 11 20–38 –18 18
19. Alavés 23 4 5 14 17–38 –21 17
20. Levante 22 1 8 13 21–46 –25 11
Legfrissebb hírek

Csak a szokásos: a Barcelona ezúttal is alaposan kitömte a Valencia kapuját

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nagy fölényben játszott a Betis, de nem bírt a Levantével

Spanyol labdarúgás
6 órája

La Liga: a hosszabbításban mentette döntetlenre hazai meccsét a Celta

Spanyol labdarúgás
9 órája

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.09.13. 23:01

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
2025.09.13. 18:13

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 23:13

Real Madrid: hónapokra kidőlt a rutinos védő

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 19:23

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27
Ezek is érdekelhetik