Barca: Beszéltem Ibrával, és adott néhány tanácsot – Kessié

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2022.07.07. 13:10
null
Zlatan Ibrahimovic adott néhány tanácsot Franck Kessiének (Fotó: AFP)
Korábban beszámoltunk róla, hogy az FC Barcelona szabadon igazolható játékosként szerződtette a Milantól távozó elefántcsontparti középpályást, Franck Kessiét. A bemutatására szerdán került sor, s a gránátvörös-kékek játékosaként adott első nyilatkozatában többek között arról is beszélt, hogy volt csapattársa, a Barcában korábban szintén szereplő Zlatan Ibrahimovic ellátta néhány jó tanáccsal.

 

„Beszéltem Ibrával, és adott néhány tanácsot. Azt mondta, dolgozzak keményen, adjak bele mindent és jussak a lehető legmesszebbre a klubnál” – árulta el az elefántcsontparti válogatottban 58-szor pályára lépő Franck Kessié.

Kessié a sajtótájékoztatón megemlítette Yaya Tourét is, az egyetlen elefántcsontpartit, aki eddig magára ölthette a Barca mezét: „Nagyszerű labdarúgó. Az álmom, hogy elég keményen dolgozzak ahhoz, hogy olyan karrierem legyen, mint az övé.”

„Nagyon várom már, hogy elkezdődjenek az edzések, megismerhessem a stábot és az új csapattársaimat. Készen állok arra, hogy megtegyem, amire az edzőnek szüksége van. Középpályásként gondolok magamra, de azon a poszton játszom majd, ahol ő szeretné” – tette hozzá a játékos.


Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
14 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
15 órája

Magabiztos Milan-győzelem született Bolognában

Olasz labdarúgás
15 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
21 órája

Muriqi vezérletével a Mallorca legyőzte a Sevillát

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 23:01

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

A Real Sociedad közel volt a győzelemhez, de a Bilbao a 88. percben egyenlített a baszk derbin

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 23:11

La Liga: a Betis fordított a Valencia ellen, és már ötödik

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 18:28
Ezek is érdekelhetik