La Liga: megvan, mennyit kereshet Messi a Barcában – sajtóhír

M. B.M. B.
2023.04.21. 15:44
null
A jelek szerint megvalósulhat Messi második barcelonai eljövetele (Fotó: Getty Images)
A La Liga áldását adja Lionel Messi Barcelonába való visszatérésére, amennyiben az argentin zseni rábólint arra, hogy évi bruttó 25 millió eurót keressen a katalán fővárosban – írja katalán sajtóhírekre hivatkozva az AS.

Ez durván a negyede annak az összegnek, amelyet Messi a két évvel ezelőtti távozásakor zsebre tett a Barca játékosaként. A klubhoz közeli sajtó szerint a Barca a következő, 2023–2024-es idényre szóló fizetési kerettel kapcsolatos tárgyalások során tudott megállapodni erről a Ligával – az egyezség értelmében a katalán klub Gavi és Araújo új szerződéseit is időben regisztrálhatná.

A megnevezett forrás hozzáteszi, hogy a Barca két évre szóló szerződést kínálna Messinek, amelyet a hétszeres Aranylabdás játékos az első év végén egyoldalúan felbonthatna. Ezzel együtt az argentin klasszisnak nem ez az egyetlen ajánlata. Messi szerződése június végén jár le a PSG-nél, és spanyol sajtóhírek szerint Szaúd-Arábiából és az MLS-ből is megkeresték már egy-egy nagy összegű szerződésajánlattal.

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
18 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 11:51

„Ha megnyerem, még legalább ötöt akarok” – Lamine Yamal az Aranylabdáról

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 10:25

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
2026.09.22. 14:27

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28