La Liga: Gündogan Barcelonában folytatja pályafutását – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
2023.06.26. 10:32
null
Ilkay Gündogan Barcelonában folytatja pályafutását (Fotó: FC Barcelona)
A spanyol bajnoki címvédő FC Barcelonánál folytatja pályafutását az angol Manchester Cityvel a mögöttünk hagyott idényben triplázó, azaz a bajnoki cím mellett az FA-kupát és a Bajnokok Ligáját is megnyerő német középpályás, Ilkay Gündogan, aki 2025-ig szóló szerződést írt alá egyéves hosszabbítási opcióval – jelentette be a két klub.

 

Ilkay Gündogan 2016-ban Pep Guardiola első igazolásaként a német Borussia Dortmundtól érkezett a Manchester Cityhez, melynek színeiben 304 mérkőzésen 60 gólt szerzett és 40 gólpasszt adott. A mögöttünk hagyott kiírásban csapatkapitányként vezette a manchesterieket és nyolc góllal, valamint öt gólpasszal is kivette a részét a triplázásból.

A német középpályás a Manchester Cityvel ötször nyerte meg a Premier League-et, kétszer hódította el az FA-kupát, négyszer a Ligakupát és kétszer az angol Szuperkupát (Community Shield) az isztambuli BL-győzelem mellett.

Gündogannak bár nem elsődleges feladata a gólszerzés, tavaly májusban, a 2021–2022-es PL-idény utolsó meccsén kétszer is betalált az Aston Villa ellen, ezekkel fordított és nyert 3–2-re a City, mellyel biztossá tette újabb bajnoki aranyérmét, míg az FA-kupa fináléját az ő két góljával nyerte meg a City a Manchester United ellen.

Gündogant Guardioláék marasztalták, ám ő hosszabb távú szerződést szeretett volna, ezért úgy döntött, hogy elhagyja Manchestert, az FC Barcelona pedig arról számolt be, hogy Gündogannal mindenben megegyezett, a német középpályás 2025 nyaráig szóló szerződést írt alá, egyéves hosszabbítási opcióval.

A katalánok ismertették, hogy a szerződése lejártával ingyen érkező 32 éves középpályásnak 400 millió eurós kivásárlási árat szabtak.

 

 

 


 

Legfrissebb hírek

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
7 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
23 órája

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
23 órája

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:36

Megvan Gordon első gólja, a Barcelona simán legyőzte a Getafét

Spanyol labdarúgás
2026.10.10. 20:35

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55