Az igazi fiatalszabály – Malonyai Péter jegyzete

MALONYAI PÉTERMALONYAI PÉTER
Vágólapra másolva!
2023.10.28. 23:08


ÚGY RENDEZTEK tegnap el Clásicót Barcelonában, hogy mifelénk mintha kevesebb szó esett volna róla, mint korábban. Betudom ezt annak, hogy most már a mi futballunk is tart valahol, nem kell mindig Európa labdarúgásban szebbik felére figyelni izgalmakat keresendő. Például ma lesz a Fradi–Újpest, végre méltó előjellel (tabella) és a jobbra lévő hasábokon pályatársam értő felvezetésével.
ÚGY RENDEZTEK tegnap el Clásicót Barcelonában, hogy mifelénk mintha kevesebb szó esett volna róla, mint korábban. Betudom ezt annak, hogy most már a mi futballunk is tart valahol, nem kell mindig Európa labdarúgásban szebbik felére figyelni izgalmakat keresendő. Például ma lesz a Fradi–Újpest, végre méltó előjellel (tabella) és a jobbra lévő hasábokon pályatársam értő felvezetésével.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne érdemelte volna meg a figyelmet a szombati Barcelona–Real Madrid. Sőt! Olyan meccs volt, amilyennek lennie kell egy igazi, klasszikus összecsapásnak. Az első félidőben a Barca, a másodikban a Real uralta a meccset, s a Madrid nyert, köszönhetően Jude Bellinghamnek. A nyáron Dortmundból érkező ifjú tizenhárom tétmeccsen tizenhárom gólnál jár az idényben, nem véletlenül éneklik el neki a drukkerek egy-egy produkciója után az örökzöld Beatles-nótát, a Hey Jude-ot. Ő pedig mintha fittyet hányna egyik fontos sorára („Don't carry the world upon your shoulders”, azaz: „Ne cipeld a hátadon a világot”), elvállalja a pályán az elvállalhatatlant is.

Nem mellesleg Bellingham húsz­éves, a másik oldalon pedig a vereség ellenére muszáj volt figyelni Joao Félix (23), Gavi (19), Fermín López (20) produkciójára, s a Barcában még a 16 esztendős Lamine Yamal is pályára lépett. Az el Clásicón! Ami egyértelműen jelzi, hogy az igazi fiatalszabály az, ha nemcsak tehetséges, hanem a tehetségükhöz méltó produkciót nyújtani is tudó ifjaid vannak, akiket mindenfajta (kézi)vezérlés híján is muszáj játszatnod. Mert jobb velük a csapat. (Nélkülük meg rosszabb, mert ez is szempont.)

Más kérdés, hogy azért azok sem akárkik, akik érettebb korban szorgoskodtak a két csapatban. A Barca gólját Ilkay Gündogan (33) szerezte, a másik oldalon a 38 esztendős Luka Modric 500. Real-meccsén még véletlenül is képes volt gólpasszra. De ezt – tetszik, nem tetszik – csak az illem (meg a tények) kedvéért, mert nyilvánvaló, hogy nagyobb figyelem kíséri az ifjak kibontakozását, mint a pályafutásukat lassan maguk mögött hagyók egyébként még mindig hiteles teljesítményét.

A Montjuic-hegyen tegnap látható nagyságok közül nálam – igen, ifjúkor, elfogultság – kiemelkedik Mick Jagger (80), nem csupán a Rolling Stones (ha már Beatles volt, legyenek ők is) miatt, hanem mert ismét kiderült, hogy a gólöröm nem életkor függvénye.

Ennyit az el Clásicóról – jöjjön a Fradi–Újpest!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
8 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
2026.02.03. 23:52

Magyarul moroghat – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2026.02.02. 23:05

Időt nyert a Ferencváros – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 23:23

Egy százalék – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 23:45

Európai klasszikusok – Mohai Dominik jegyzete

Európa-liga
2026.01.30. 23:49

Nem sikerült a bravúr – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.01.29. 23:43

Zöld utat kapnak? – Deák Zsigmond jegyzete

Európa-liga
2026.01.28. 23:31
Ezek is érdekelhetik