Király-kupa: Nem Antallal volt a gond – Míchel

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.25. 09:09
Míchel Sánchez szerint a rossz taktikai húzásokon ment el a mallorcai kupameccs (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Girona 3–2-re kikapott a Mallorca otthonában a labdarúgó Király-kupa negyeddöntőjében, így búcsúzott a sorozattól. A lefújás után Míchel, a katalánok vezetőedzője értékelt, aki védelmébe vette a Girona első csapatában először kezdő magyar hátvédet, Yaakobishvili Antalt.

„Nem Antallal volt a gond, egészen egyszerűen sebezhetőek voltunk. Túl sok labdát szórtunk el, s az átmenetekben rendre megbüntetett minket az ellenfél. Nincs szükségünk egy másik belső védőre csak azért, mert most három gólt kaptunk” – idézi a Marca Míchel Sánchezt, aki kitért a magyar védő kezezése nyomán megadott tizenegyesre, illetve a játékvezetésre is.

„Ez tipikus határeset volt, a játékvezető úgy ítélte meg, hogy ez tizenegyes. Egy szavunk sem lehet a játékvezetésre. Az ilyen szituációkat néha befújják, máskor meg továbbengedik, én pedig nem fogom egyetlen jelenetre fogni a csapatom kudarcát” – mondta a Girona mestere az AS-nak. A 48 éves szakember továbbá elismerte, hogy a Mallorcát irányító Javier Aguirre ez alkalommal kifogott rajta.

„A Mallorca öt–három–kettes hadrendben játszva remekül levédekezte Savinho és Cihankov játékát, mi pedig túl sokat erőltettük a vonalak közötti passzokat, amikor inkább arra lett volna szükség, hogy higgadt játékkal feltörjük a védelmüket. Az első félidő nem rólunk szólt, Miguel előre tolásával már négy támadó középpályással játszottunk, de ők a Miguel és Blind mögé belőtt labdákkal rendre átjátszottak minket. A kiállítás a mi malmunkra hajtotta a vizet, mivel így át tudtuk venni az irányítást, de nem tudtuk gólra váltani a helyzeteinket. Aguirre ma lemeccselt engem, csapata összességében jobb volt” – fogalmazott Míchel.

SPANYOL KIRÁLY-KUPA
NEGYEDDÖNTŐ
Mallorca–Girona 3–2 (Larin 21., Abdón Prats 28., 35. – a másodikat 11-esből, ill. Stuani 68. – 11-esből, Sávio 90+6.)
Kiállítva: Raíllo (67., Mallorca)
Girona: Yaakobishvili Antal kezdőként lépett pályára, s végig is játszotta a mérkőzést.

 

 

Legfrissebb hírek

A Villarreal ellen szerezte meg idénybeli első sikerét az Atlético Madrid

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
9 órája

Barcelonában Gavi miatt aggódnak – akár hat hetet is kihagyhat

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 14:27

„Anyám mindig azt akarta, hogy tanuljak” – Lamine Yamal a gyermekkoráról

Spanyol labdarúgás
2025.09.12. 09:43

Pintér Dániel a Charlotte ellen bemutatkozhat az MLS-ben

Légiósok
2025.09.12. 08:38

Yaakobishvili Antal kihagyja az U21-es válogatott meccsét

Magyar válogatott
2025.09.02. 21:08

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik