Ezt sem láttuk jönni: Sergio Ramos dalban siratja pályafutása madridi időszakát

M. B.M. B.
2025.09.01. 09:19
Sergio Ramos (Fotó: Getty Images)
Mindenkit meglepett Sergio Ramos azzal, hogy magyar idő szerint vasárnap este „Cibeles” címmel megjelentetett egy dalt a YouTube-csatornáján.

A három perc hosszúságú dalban (amelynek címe a Real Madrid idény végi ünnepléseinek otthont adó madridi teret jelöli – a szerk.) a 180-szoros spanyol válogatott belső védő arról énekel, hogy mindent megtett a Real Madridért, de a klub nem úgy bánt vele, ahogyan ő azt elvárta volna. A 39 éves, jeleneleg a mexikói Monterreyben futballozó Ramos a dalszövegben utalást tesz a 2014-es Bajnokok Ligája-döntőre (amikor a mérkőzés 93. percében mentette hosszabbításra a városi rivális, Atlético elleni meccset), majd arra is utal, hogy minden csalódottsága ellenére visszatérne a jövőben a fővárosi klubhoz.

Mint ismert, Sergio Ramos 2005 és 2021 között volt a Real Madrid játékosa, és ez idő alatt a spanyol bajnokságot ötször, a Bajnokok Ligáját négyszer, a Király-kupát kétszer, a klubvilágbajnokságot és a Spanyol Szuperkupát négyszer, az Európai Szuperkupát pedig három ízben nyerte meg, míg a spanyol válogatottal 2010-ben világbajnok, míg 2008-ban és 2012-ben Európa-bajnok lett. Az andalúz futballista a királyi klubtól végül amiatt távozott négy évvel ezelőtt, mert nem tudott megegyezni Florentino Pérez klubelnökkel a lejáró szerződése meghosszabbításáról.

Érdekesség, hogy nem Ramos az első korábbi Real Madrid-játékos, aki belekóstolt a zene világába, korábban Jesé Rodríguez és Royston Drenthe is adott ki saját dalokat.

 

 

Legfrissebb hírek

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02