A Barcánál kiderítették, hogy Frenkie de Jong sérülése súlyosabb, mint azt a hollandok gondolták

Frenkie de Jong a világbajnokságon szenvedett térdsérülést; kezdetben úgy tűnt, nem súlyosat, ám a friss barcelonai tesztek szakadást állapítottak meg a jobb térd belső oldalszalagjában.
Egyelőre hagyományos kezelés és megfigyelés következik; a Barca nem adott tájékoztatást arról, hogy várhatóan mennyi ideig nem játszhat De Jong – lapértesülések szerint a négy hónapos kényszerszünet sem kizárt.
A sérülésről terjedő hírekből sokan azt olvasták ki, hogy a háttérben valami más húzódik meg; szárnyra keltek pletykák, hogy De Jong kapcsolata megromlott a klubbal, nem tesz meg mindent a Barcáért – a játékos közleményben cáfolt, és többek között ezt írta:
„Az életem a futball, mindig mindent megtettem a Barcelonáért és a holland válogatottért, ezért is szeretnék személyesen beszámolni a történtekről. A világbajnokságon térdsérülést szenvedtem. Az első vizsgálatok után az orvosok azt mondták, hogy kisebb sérülésről van szó, és nem lesz rosszabb, ha játszom vele. Az egyetlen kihívást az jelentette, hogy némi fájdalommal kellett játszanom, de karrierem során ilyesmi már többször előfordult velem klubszinten és a válogatottban is; ha így is tudtam segíteni a csapatomnak, segítettem. Aztán a szabadságom során visszatértem Barcelonába további vizsgálatokra, és kiderült, hogy a sérülés súlyosabb, mint gondolták. Szerencsére jelen állás szerint nincs szükség műtétre. Minden erőmet a felgyógyulásra összpontosítom, szeretnék a lehető leghamarabb visszatérni. Mindennap azon dolgozom, hogy a legjobb formában legyek. Nagyon komolyan veszem a munkámat, ügyelek a testemre és átérzem a klubhoz tartozással járó felelősségemet. De vannak esetek, amikor nem rajtad múlnak a dolgok, ez a sérülés példa erre.”
A spanyol bajnokság augusztus 14-én kezdődik, de a világbajnokság miatt a Barca csak a 2. fordulóban kapcsolódik be, az Elche elleni mérkőzéssel augusztus 23-án. (A nyitó fordulóból a Real Madrid–Real Sociedad és a Valencia–Betis mérkőzést is későbbre halasztották.)

FC Barcelona: rekordadósságra csúcsidény?






