Hatszor „kerülték meg” a Földet a Balaton körül tekerő BringaMániások - fotók, videó

Vágólapra másolva!
2012.04.29. 15:02
Címkék
A balatoni idénynyitó kerékpáros túrán, a McDonald's BringaMánia Balatonkörön rekord lészámú, több mint ezerötszáz résztvevő vágott neki a „magyar tenger” megkerülésének. Igazán kitettek magukért, hiszen a közösen megtett táv – mintegy 240 000 kilométer – a Föld hatszori megkerüléséhez is elegendő lenne.
Indulás (fotó: vuelta.hu)
Indulás (fotó: vuelta.hu)

A korai – reggel 6 órás – indulás ellenére is igen szép számban, közel ezren neveztek a vállalkozó kedvű bringások a 206 kilométeres nagykör megtételére. A legidősebb bringamániás egy 82 éves balatoni úr volt, aki büszkén teljesítette az átlagosan 18 km/óra sebességgel letekerhető távot.


Frissítő (Fotó: vuelta.hu)
Frissítő (Fotó: vuelta.hu)

Persze a szervezők is tisztában voltak azzal, hogy nem mindenki mer nekivágni a több száz kilométer letekerésének, így egy 86 kilométeres kiskört is szerveztek azoknak, akik még nem próbálkoztak egész napos kerékpártúrával. Ez a táv akár 2-3 fős csapatokban is teljesíthető volt, és sok család, illetve baráti társaság választotta ezt a megoldást. A nap legbátrabbja címet azonban minden bizonnyal az a 7 éves kis srác nyerte, aki úgy döntött, szüleivel közösen ő is nekivág a kalandnak

A sport jegyében, az idei év újításaként nagy népszerűségnek örvendett a teljesítmény-túra is, amin csak a legelszántabb kerekesek indultak el, hiszen itt saját, gyorsabb tempójukban száguldhattak végig a Balaton partján, míg a vezetett túrán a tömeges bringázás élménye várta a résztvevőket.

Kompon a mezőny (fotó: vuelta.hu)
Kompon a mezőny (fotó: vuelta.hu)

Amíg a túrázók a távot teljesítették, a szervezők a balatonföldvári keleti strandon gyermekversenyekkel, az olimpia jegyében zajló kerékpáros erőpróbával, látványos bemutatókkal és sok más színes programmal szórakoztatták a családokat.

Bővebb információ: www.bringamania.hu

BRINGAMÁNIÁSOK A BALATON KÖRÜL
Legfrissebb hírek

Király-kupa: Griezmann villanása döntött a Depor ellen; hétgólos meccsen jutott tovább a Bilbao

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szerdai sportműsor: Málta–Magyarország a póló Eb-n, DVSC–FTC rangadó a női kézilabda-bajnokságban

Minden más foci
1 órája

Nyéki Balázs triplázna a BL-ben a Fradival; a 8. hely a realitás a férfi kézilabda Eb-n?

E-újság
1 órája

Az osztrák ötödosztálytól Athénig – Thury Gábor publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Angol Ligakupa: a helyzeteivel jobban gazdálkodó City nyerte meg az elődöntő első felvonását

Angol labdarúgás
2 órája

Che Adams duplázott, a Torino kiejtette a Romát az Olasz Kupából

Olasz labdarúgás
2 órája

Francia Kupa: kilencet lőtt hatodosztályú ellenfelének a Marseille

Francia labdarúgás
3 órája

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik