Bájosok Ligája, hatodik nyolcaddöntő: Kovács Katalin vs. Mutina Ágnes

2012.05.30. 20:38
Címkék
Bár a Bajnokok Ligája május 19-én véget ért, a Nemzeti Sport és a Nemzeti Sport Online olvasói továbbra sem maradnak BL (és SL) nélkül. Sorozatunkban egyenes kieséses rendszerben mérkőzik meg egymással a 16 legbájosabb és a 16 legsármosabb olimpiára készülő magyar sportoló. A bájosok mezőnyének hatodik nyolcaddöntőjében a kétszeres olimpiai bajnok kajakkirálynő, Kovács Katalin csap össze a londoni ötvenes medence meghódítására készülő Mutina Ágnessel. Azt azonban már kizárólag az olvasóink dönthetik el, hogy kettejük közül ki a szebb. A szavazás június 2-án 20 óráig tart! 

Kovács Katalin (kajakozó)
Minden idők legeredményesebb kajakosa izzig-vérig nő, határozott fellépéssel, ugyanakkor kislányos bájjal. A kétszeres olimpiai bajnok az edzések mellett sok időt tölt kertészkedéssel, kutyájával és persze barátaival, akikkel a sütés-főzés mellett a közös éneklést sem vetik meg. Szereti a kabalákat, egyik kedvence egy malacos hajgumi, amely évek óta utazik vele a nagy világversenyekre. Kovács Katalin (kajakozó)
Minden idők legeredményesebb kajakosa izzig-vérig nő, határozott fellépéssel, ugyanakkor kislányos bájjal. A kétszeres olimpiai bajnok az edzések mellett sok időt tölt kertészkedéssel, kutyájával és persze barátaival, akikkel a sütés-főzés mellett a közös éneklést sem vetik meg. Szereti a kabalákat, egyik kedvence egy malacos hajgumi, amely évek óta utazik vele a nagy világversenyekre.


Mutina Ágnes (úszó)
Kis túlzással tényleg akkor is mosolyog, amikor épp aktuális vetélytársát "eszi meg" egy-egy versenyen, de hogy a parton már biztosan fülig érő szájjal rázza ki a hajából a vizet, az garantált.
Szőke, hosszú haj, mosolygós szempár, kedves hang, barátságos természet - ha valaki szó szerint beleillik a Bájosok Ligájába, akkor ő igen. De jaj annak, aki a medencében gyorsabb akar lenni nála...!

SZAVAZÁS

Bájosok Ligája, nyolcaddöntő, 6. forduló: ki jusson tovább?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
2 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
2 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
2 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
3 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
3 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
3 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik