Jelmezes papnők gyújtották meg az olimpiai próbalángot – képek

2012.05.09. 18:59
null
A főpapnőt alakító Ino Menegaki átadja a lángot és az olajágat, az első futónak, Szpirosz Janiotisz görög úszóvilágbajnoknak <br />(Fotó: MTI/AP/Kósztasz Cironisz)
Címkék
A hagyományoknak megfelelően az ókori olimpiai játékok színhelyén gyújtják meg négy évente a lángot. Persze nem csak úgy, ukkmukkfukk: előtte elpróbálják.

A képeken szereplő hölgyek (illetve egy kisfiú) színészek, ők személyesítik meg az ókori játékok előtt a béke lángját meggyújtó Héra-papnőket. A rituálénak megfelelően nem csak a lángot gyújtják meg, ami aztán csütörtökön elindul majd világkörüli útjára, hogy július 27-én a londoni olimpiai stadionban lobbantsa lángra az óriás kandelábert. Ilyenkor elengednek egy fehér galambot is, ami ugyancsak a béke szimbóluma. Az ókori játékok idején hivatalosan tilos volt háborúzniuk a görög poliszoknak.

Az alapos szervezők az első futó rajtját is elpróbálták: a főpapnő szerepét játszó Ino Menegaki előbb a lángot adta át az első fáklyavivőnek, Szpirosz Janiotisz görög úszóvilágbajnoknak, majd egy olajfaágat is átnyújtott neki.

Az olimpiai láng meggyújtási ünnepségének főpróbájára Héra templománál, az ókori Olümpiában került sor. Az ünnepséget másnap tartják itt, ahol az eredeti olimpiai játékok az i.e. 776-ban elkezdődtek, majd elindul a lángot szállító staféta a 2012-es nyári olimpiának otthont adó London felé. A lángot a hagyományok szerint a nap sugarait összegyűjtő konkáv tükör segítségével lobbantják fel.

Az olimpiai láng meggyújtásának főpróbája Olümpiában (Fotó: MTI/AP/Kósztasz Cironisz)

Legfrissebb hírek

A horvát szövetségi kapitány bízik benne, hogy Modric játszhat a vb-n

Foci vb 2026
1 perce

Kerékpár: nem indul a Girón Jonas Vingegaard egyik legnagyobb ellenfele

Kerékpár
7 perce

Éder Militao sérülése súlyos, a Real Madrid védője lemarad a világbajnokságról

Foci vb 2026
20 perce

Törőcsik Zsófia a világcsúcs után magyar rekordot is döntött szabadtüdős merülésben

Egyéb egyéni
31 perce

Zidane fia súlyosan megsérült, veszélyben a világbajnoki szereplése

Foci vb 2026
46 perce

Légtorna Európa-bajnokságot rendeznek Budaörsön július elején

Torna
48 perce

Hatvanéves lett Hódosi Sándor, olimpiai és világbajnok kajakozó

Kajak-kenu
57 perce

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik