Nicole párducbőr kacagányban érkezett Monacóba - képek

2012.05.27. 16:09
null
Nicole emlékezetes ruhában érkezett (Fotó: Splash)
Címkék
Nicole Scherzinger, ahogy azt már újból megszokhattuk, ezúttal is meglátogatta az F1-es versenyhétvégén Lewis Hamiltont. Nem akármilyen ruhában jött, utóbb azonban ügyesen korrigált.

A Formula–1 álompárja, azaz Lewis Hamilton és Nicole Scherzinger, mindannyiunk legnagyobb örömére újra egy párt alkot, és ezt most már minden egyes versenyhétvégén be is bizonyítják. Monacónál jobb helyet pedig keresve sem találhatnának, hogy a társasági lapok címoldalára kerüljenek.

Nicole ezúttal szombaton érkezett meg a nizzai repülőtérre, méghozzá egy igen különleges ruhában: földig érő kék szettje fölött egy párducmintás köpönyeget viselt. Nem hétköznapi, annyi szent.

Később a pár az Amber Lounge Divat Show-ra és az azt követő jótékonysági bálba volt hivatalos, azonban ők úgy döntöttek, hogy a kevés közösen tölthető időt ennél értelmesebben használják ki: lemondták a parit, és motorcsónakkal egy, a part közelében álló jachtra távoztak. Nicole ekkor már egy szolid, de végtelenül elegáns fekete ruhát viselt.

Nicole és Lewis a partizás helyett a romantikát választotta (Fotó: Alan Davidson)

Ez a kis motorcsónak vitte őket egy közelben várakozó jachthoz (Fotó: Barcroft Media)

Nicole egy harmadik ruhában lép be a csapat egyik lakóbuszába (Forrás: Marca)
Nicole egy harmadik ruhában lép be a csapat egyik lakóbuszába (Forrás: Marca)
Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Szeged–Magdeburg a férfi kézi BL-ben, Atlético Madrid–Arsenal elődöntő a futball BL-ben

Minden más foci
1 órája

Erős Gábor a Vasast is az NB I-be vezette; BL-negyeddöntőre készül a Szeged

E-újság
1 órája

Ousmane Dembélé: Hihetetlen meccs volt! – reakciók

Bajnokok Ligája
1 órája

Rab keze messzire ért – Pucz Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fener és a görög gigászok is győzelemmel kezdték a negyeddöntőt

Kosárlabda
1 órája

BL-klasszikus lett belőle! 5–4-es PSG-siker a Bayern ellen az elődöntő első meccsén

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz: egy sima és egy játék nélküli győzelem a csapat-vb nyitó napján

Egyéb egyéni
2 órája

Imre Bence nélkül kapott ki a Kiel; Sipos Adriánék magabiztos előnyt szereztek a férfi kézilabda El-ben

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik