Visításával kergeti az őrületbe az ellenfeleket a profi bokszoló nője - videó

2012.05.23. 12:30
null
Rachel Cordingley (forrás: si.com)
Címkék
Nagyon készül világbajnoki címe megvédésére az IBF bajnoka, Lucian Bute. A kanadai versenyző Nottinghamben lép a kötelek közé, és nem számít éppen barátságos fogadtatásra. Ezért egyrészt edzés közben a közönség zaját hallgatja, úgy igyekszik felkészülni, de ez még mind semmi, merthogy van egy „ultimate weaponja" is az ellenfélnek, Carl Frochnak, mégpedig a barátnője.

Rachel Cordingley nem mindennapi jelenség. A helyre kis barna lány, ahogyan a videónkon is látszik, szinte megőrül, ha bokszmeccsen látja kedvesét. Ráadásul a sors olyan hangerővel áldotta meg, hogy ezzel rendszerint idegbajba kergeti a dolgozni vágyó riportereket is, hogy a környékén ülők halláskárosodásáról ne is beszéljünk.

Éljen a hangerő!

Rachel szerint nem kell ezt az egész ügyet felfújni, hiszen ő liverpooli lány, ráadásul szenvedélyes típus, ezért persze, hogy kicsit hangoskodik.

Világos, hogy erre is fel kell készülni, úgyhogy a közönségzaj mellett Bute a visító Cordingley hangját is megkapja a hangszórókból, nehogy annyira megzavarodjon, hogy ezen múljon a sikere.

Carl Frocht is megkérdezték, aki meglehetősen mulatságosnak találta a dolgot:

„Nem tudom, hogy segít-e rajta, de elég viccesnek találom ezt az egészet. Te jó ég, most elképzeltem, engem biztosan nagyon zavarna, ha Rachel sikoltásai mennének a háttérben, miközben edzek. Rachel visongása szerintem nem fogja őt felkészíteni arra a 9000 emberre az Arénában. Nem csak a zajról van szó, hanem az érzésről, a vibrálásról a levegőben. Az ember érzi a zajt, nem csak hallja. Tudom, hogy Kanadában 17 000 ember előtt szokott bunyózni, de ők másfajta közönség, ülnek a helyükön, hallgatnak, és nem zajonganak. Arra a légkörre, ami Nottinghamben várja, Bute nem tud felkészülni.”

www.profiboksz.hu

Legfrissebb hírek

Lehmann Csongor szerint a remek idénykezdés után több dobogós hely is reális lehet

Egyéb egyéni
44 perce

Közel került a bronzéremhez a Kazincbarcika a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
57 perce

BL: PSG–Bayern München elődöntő

Bajnokok Ligája
1 órája

Vívás: ötödik a férfi párbajtőrcsapat az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Hollósy László: Gyémántokat találtunk

Röplabda
1 órája

Hátrányban a címvédő a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Szucsánszki Zitát elbúcsúztatták Esztergomban, ahol az FTC örülhetett a rangadó után

Kézilabda
2 órája

Jégkorong-vb: keretszűkítés után 31 játékos maradt a magyar válogatottban

Jégkorong
2 órája
Ezek is érdekelhetik