Coming out: a svéd olimpiai bajnoknő lányt szeret

2012.06.23. 17:11
null
Anja Pärson a vancouveri olimpián
Címkék
Az év elején visszavonulását bejelentő Anja Pärson svéd alpesi síző arról beszélt, hogy hosszú ideje élettársi kapcsolatban él egy nővel. Ezzel véget vetett a magánéletével kapcsolatos találgatásoknak.

A 31 éves svéd versenyző a rádióműsorban elmondta, hogy barátnőjét Filippának hívják.

„Azért beszélek a magánéletemről, mert már elegem van abból, hogy szerepet játsszak, és saját magam, de főleg Filippa miatt szükségem volt rá, hogy kimondjam az igazságot."

Anja és barátnője 2005-ben találkoztak először, később a kapcsolatuk komolyabbra fordult.

„Nem is tudom, hogyan történt, de hirtelen mindketten tudtuk, hogy mostantól minden más lesz. Aztán mondott nekem valamit, én pedig egyáltalán nem voltam meglepődve."

Pärson összesen 19 érmet szerzett a nagy világversenyeken, köztük 2006-ban olimpiai bajnok lett, és 13-szoros világbajnoknak is mondhatja magát, valamint 42 világkupaversenyt nyert meg.

Legfrissebb hírek

Női kosár NB I: szoros meccs után pécsi előny a fináléban

Kosárlabda
1 perce

Férfi kézilabda BL-negyeddöntő: Szeged–Magdeburg

Kézilabda
44 perce

Négyéves eltiltást kapott, már fellebbezett a Chelsea sztárja

Angol labdarúgás
1 órája

Dupla Tízes: már most korszakos párharc – a Bayern vagy a PSG lesz ott a budapesti BL-döntőben?

Bajnokok Ligája
1 órája

Fazakas Bíborka intelme: Érdemes az érzéseket tudatosságra cserélni

Csupasport
1 órája

Újra fogott a Crucible átka, Murphy kiejtette a címvédőt a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Pogacar hozta a kötelezőt, szakaszt nyert, és élre állt Svájcban

Kerékpár
1 órája

A walesiektől is kikapott a magyar férfiválogatott a fallabda csapat Eb-n

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik