Civakodás lett az egyoldalú mezcsere vége – videó

2012.06.19. 12:57
Címkék
A mezcsere egy futball mérkőzés igen fontos momentuma. Persze nem azért, mert izzadt férfiak cserélgetnek még jobban szétizzadt, a felsőtestükről alig lehámozható pólókat, hanem azért mert a meccs (vagy félidő) végén a mezcsere segít a szépre emlékezni és elsimítani a kilencven perc során felmerült nézeteltéréseket és kibékíteni az olykor túlzottan hevesen indulatokat – tehát valóban fontos funkciója van. A vasránapi Palmeiras–Vasco De Gama mérkőzés félidejében ennek tudatában lépett oda Eder Luis ellenfeléhez, Marcio Araujóhoz, de esetükben csak az egyik mez ért célba, a másikat még ráncigálás után sem sikerült megszerezni tulajdonosától.

Az eset azért is nehezen érthető, mert Araujo elfogadta ellenfele mezét, de a sajátját már nem akarta odaadni, csak egy kézfogást ajánlott fel cserébe, ami nem tűnt elfogadható üzletnek Eder Luis számára és visszautasította a kézrázást.

Egy szemfüles riporter az öltözőbe siető Araujót megkérdezte a történtekről, aki mosolyogva a következőt válaszolta neki:

„Megpróbálta ellopni a mezemet. Odaadta az övét, de ő nem kapta meg az enyémet.”


Lehetséges, hogy Araujo már odaígérte másnak a mezét, vagy csak szimplán szégyenlős és nem akarta megosztani felsőteste látványát a nézőkkel. Egy biztos: nagy tiszteletlenség volt a részéről.

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
18 perce

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
26 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
1 órája

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
1 órája

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
2 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik