Levetkőztették Feczesint és párját - képek, videó

2012.07.06. 19:03
null
Fesztelen jókedv a fotózás előtt (Fotó: J.Press)
Címkék
A dicséretes tettet egy fehérneműgyártó cég követte el, ugyanis párját követve most már a Brescia futballistája is a márka egyik arca lesz.

Feczesin Róberte és Dukai Reginára már nem csak mi figyeltünk fel, hanem a gyönyörű sportágat éles női szemmel figyelő Kickette is. Szinte természetes volt, hogy eljön a pillanat, amikor ők ketten együtt tűnnek fel egy reklámkampányban – lehetőség szerint valamelyest érzéki körülmények között.

A Jokert végül a J. Press fehérneműgyártó cég húzta ki a pakliból, akik rájöttek, hogy ugyan Regina is remekül mutatott eddig az anyagaikban (úgy a nyomtatott, mint a textil anyagokra gondolunk...), de itt az ideje, hogy párja is csatlakozzon hozzá.

Meg is volt az első fotózás, amit – a blikk.hu beszámolója szerint – a családi spejzből előkerülő narancspálinka tett gördülékennyé.

„Én ezzel a stábbal dolgozom már évek óta, úgyhogy nekem nem volt olyan nehéz előttük pózolni, főleg, hogy a szerelmem volt a partnerem. Robi viszont egy kicsit izgult, úgyhogy apukám adott nekünk egy üveggel a saját, díjnyertes narancspálinkájából, hogy húzzunk le belőle egy pohárkával a fotózás előtt. Sikerült is tőle hamar feloldódnunk" – vezette be az olvasókat a szakma rejtelmeibe Dukai Regina.

„Furcsa volt az elején, hogy alsónadrágban kell pózolnom, de hamar belejöttem. Jól éreztem magam a fotózáson, de azt hiszem, a 16 órás pózolás helyett maradok inkább a labdarúgásnál, az könnyebb" – adott helyzetjelentést a szokatlan kihívásról Feczesin.

Az egyiknek szokatlan, a másiknak hazai pálya (Fotó: J.Press)
Az egyiknek szokatlan, a másiknak hazai pálya (Fotó: J.Press)
Narancspálinka után (Fotó: J.Press)
Narancspálinka után (Fotó: J.Press)
ÍGY KÉSZÜLTEK A FOTÓK
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
3 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
3 órája

Csütörtöki sportműsor: Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Fényévnyire került a Szeged Kölntől; Európa legjobbjai közé emelkedhet Kovács Bendegúz

E-újság
3 órája

Mikel Arteta: Elfogadhatatlan, hogy visszavonták a második tizenegyesünket

Bajnokok Ligája
3 órája

Újratervezés? – N. Pál József publicisztikája

Úszás
4 órája

Minden idők – Deák Zsigmond jegyzete

Bajnokok Ligája
4 órája

Döntetlen az Atlético Madrid és az Arsenal BL-elődöntőjének első felvonásán

Bajnokok Ligája
4 órája
Ezek is érdekelhetik