A magyar foci nyilatkozatkirálya a KTE új edzője

2012.09.28. 17:22
null
Horváth Ferenc (középen) igyekszik megértetni magát új játékosaival (Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport)
Címkék
Horváth Ferencet péntek délelőtt nevezték ki az élvonalbeli Kecskeméti TE vezetőedzőjének. A korábbi 32-szeres válogatott támadó nemcsak az olaszoknak lőtt két góljáról híres, hanem arról is, hogy nála frappánsabban egyetlen tréner sem nyilatkozik a honi labdarúgásban. Stevie Wonder, kilövés a Holdra és az első randi izgalma.

A szurkolók – és valljuk be, néha a sportújságírók is – rendszerint jót derülnek egy-egy olyan mérkőzés utáni edzői nyilatkozaton, amikor a bizonyítványt magyarázó tréner felüti a közhelyszótárt, és rutinosan bemondja az első bekezdést. Valahol persze érthető ez a módi: senki nem akar senkit megbántani egy meggondolatlan nyilatkozattal, amikor még minden fellépő az éppen csak lefújt mérkőzés izgalmainak hatása alatt áll.

A Ferencváros utánpótláscsapatainál, majd Vecsésen, 2011 októberétől pedig az SZTK-Erima együttesénél dolgozó Horváth Ferenc szakított ezzel a tiszteletre méltó hagyománnyal: szerette volna elérni, hogy odafigyeljenek arra, amit mond. Meg kell hagyni, a taktika fényesen bevált, mert egyszerűen nem lehet nem odafigyelni a mérkőzések utáni velős, a lényeget parádésan megragadó, a szakmaiságot a posztmodern irodalmiság köntösébe öltöztető nyilatkozataira. Íme egy csokorra való a legjobbak közül a Jedivel, az NB II Manchester Cityjével és egy reménybeli Oscar-díjjal:

HORVÁTH FERENC LEGJOBB NYILATKOZATAI

2012. 04. 07., BUDAÖRSI SC–SZTK 0–1

Nem volt szép győzelem, viszont a Jedi visszatért, magyar hangja Márkus Tibor volt.

2012. 04. 28., SZTK–GYIRMÓT FC 5–2

A huszonötmilliós kérdés, hogy most jó csapat vagyunk, vagy rossz?

2012. 05. 12., SZTK–KOZÁRMISLENY SE 3–2

Kelly hősei játszottak ma egy gonosz fekete ellen.

2012. 05. 19., DUNAÚJVÁROS-PÁLHALMA–SZTK 0–2

Úgy játszottunk, mint Eric Clapton, vagyis lassú „kézzel”, türelmesen, de igen jól szólt.

2012. 05. 26., SZTK–MTK BUDAPEST 2–1

Olyan volt, mint az első randim. Végig terv szerint haladt, de az utolsó percig izgultam, hogy végigviszem-e.

2012. 06. 02., MVM PAKS II–SZTK 1–2

Gratulálok a csapatnak a tavaszi második helyhez. Remek együttesem van, fel kellene minket lőni a Holdra.

2012. 08. 18., GYIRMÓT FC GYŐR–SZTK 2–1

Büszke vagyok csapatomra, mert az NB II Manchester Cityje ellen a szigetszentmiklósi Sport utca nyolcból helytálltak a srácok.

2012. 08. 25., FC AJKA–SZTK 2–1

Olyanok vagyunk, mint a hóember, sokkot kaptunk a melegtől...

2012. 09. 01., FC TATABÁNYA–SZTK 1–2

Bányarémnek szerződtettek a Bányász-napra. Hitelesen adtuk elő, Oscar-gyanús...

2012. 09. 09., ZALAEGERSZEG–SZTK 2–1

A két együttes egálban volt, de nem bírtunk három hazai légióssal: Zavarovval, Csaloviccsal és Stevie Wonderrel.

2012. 09. 16., SZTK–VESZPRÉM FC2–0

A mérkőzés előtt tizenketten voltunk, de ez tizenkettő spártai katona volt. Jelentem, Trója elesett, ez Szigetszentmiklós!

2012. 09. 23., KAPOSVÁRI RÁKÓCZI II–SZTK 2–0

Azok a katonák, akik az előző fordulóban a pályán voltak, ezúttal nem jöttek el, biztos máshol háborúztak. Amióta itt vagyok, ilyen rosszul még nem játszottunk, de vannak ilyen meccsek is.

Legfrissebb hírek

Így vágjunk neki a magashegyi túrázásnak

Csupasport
26 perce

F1, Miami Nagydíj, szabadedzés

F1
35 perce

Kovács Bálint szurkolással piheni ki a Le Mans-i fáradalmakat

Egyéb autó-motor
53 perce

Asztalitenisz-vb: női csapatunk bravúros győzelemmel továbbjutott a csoportból

Egyéb egyéni
1 órája

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
1 órája

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
1 órája

Premier League: új védekezési módok a pontrúgások ellen, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
1 órája

Doppingvétségért összesen 291 oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik