Balotelli visszatér Raffaella Ficóhoz

2012.09.28. 12:43
null
Akkor most együtt tovább? (Forrás: repubblica.it)
Címkék
Régen volt egy tévéműsor az olasz televízióban „Halló, Raffaella!”-címmel, amelyben bárki felhívhatta Raffaella Carra műsorvezetőt, aztán elbeszélgettek. Az olaszok többségének nyilván ez jutott az eszébe, amikor meghallotta, hogy Mario Balotelli visszatért (visszakönyörögte magát?) Raffaella Ficóhoz, aki terhes, és lehet, hogy ikreket készül kihordani. Szóval nyilván felhívta egykori kedvesét...

Az ember csak kapkodja a fejét. Tegnap még női ruhában bulizik szép lányok környezetében, másnap már felelős családapajelöltként nyilatkozik... Húha.

Korábban volt itt minden. Hangos szakítás, DNS-teszt követelése Raffaellától és még mi nem?! Most azonban száznyolcvan fokos fordulat állt be az ügyben. Mario ugyanis kijelentette, hogy visszatér Raffaellához.

„Eldöntöttem, hogy visszamegyek Raffaellához. A DNS-tesztnek ehhez semmi köze.” – nyilvánította ki a Manchester City csatára.

„Elnézést kérek Raffaellától is, hiszen az utóbbi hónapokban sokszor megbántottam azzal, amit mondtam vagy írtam. Azonban mindenkit arra kérek megint csak, hogy tartsa tiszteletben a magánéletünket Raffaellával. Erről a témáról nem fogok többet mondani.”

Na ez az, amire azért nem vennénk mérget.

Legfrissebb hírek

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
17 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
28 perce

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
48 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
56 perce

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 órája

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
1 órája

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
1 órája

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
1 órája
Ezek is érdekelhetik