Én CR7-nek adnám az Aranylabdát - Usain Bolt

2012.09.07. 15:04
null
Cristiano Ronaldo és Usain Bolt barátsága még Manchesterből eredeztethető (forrás: as.com)
Címkék
Usain Bolt, a villámléptű jamaicai sprinter üzent Cristiano Ronaldónak: „Én Cristianónak adnám az Aranylabdát.” Köztudott, hogy a futó és a futballista kiváló barátok, ezért nem meglepő ez a nyilatkozat, amelyet a portugál tévének adott.

„Cristiano a legjobbak közé emelkedett, és azóta is ott maradt. És ez a legnehezebb."

Bolt azt is megjegyezte, hogy szerinte barátja sokoldalúbb játékos, mint Messi.

Még abból az időből származik a jó kapcsolatuk, amikor Ronaldo a Manchester United játékosa volt. A riportban Bolt visszaemlékezett azokra az időkre, amikor abban segített a futballistáknak, hogy gyorsabban fussanak. Azt is elmondta, mennyire együtt érez barátjával, aki a Granada elleni meccs után elárulta, hogy szomorú.

Amikor 2009-ben Ronaldo bemutatkozott a Real Madridban, a 3–2-es győzelem után a meccset a helyszínen megtekintő Bolttal együtt mentek el egy fővárosi étteremben megünnepelni a sikert.

„Akármennyire jó futó Cristiano, engem nem tudna megverni. Akár labdával, akár labda nélkül versenyeznénk, megverném. Mégis csak én vagyok a világ leggyorsabb embere.”
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: ZTE–Puskás Akadémia az NB I-ben

Minden más foci
3 órája

Littler háromleges hátrányból nyerte meg a darts PL aberdeeni állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Férfi kosár Euroliga: a Fenerbahce, az Olympiakosz és a Panathinaikosz is egy sikerre a final fourtól

Kosárlabda
4 órája

A Konferencialiga-történelem leggyorsabb gólját szerezte a Crystal Palace

Európa-konferencialiga
4 órája

Asztalitenisz-vb: férficsapatunk Puerto Ricót legyőzve továbbjutott a csoportjából

Egyéb egyéni
4 órája

El-elődöntő: a Nottingham előnyben az Aston Villa ellen; a Braga a ráadásban döntött

Európa-liga
4 órája

Murphy és Higgins döntetlenre áll, Vu Ji-cö nagyon vezet a sznúker-vb elődöntőjében

Egyéb egyéni
4 órája

Férfi kézilabda BL: a Nantes csak a hátrányát tudta csökkenteni, előnyt szerzett a Barca a visszavágóra

Kézilabda
4 órája
Ezek is érdekelhetik