Balotelli haragudott, mert lecserélték - elviharzott

2012.10.07. 19:11
null
Mario dühösen viharzott be az öltözőbe (forrás: Daily Mail)
Címkék
Mario Balotelli nem rejtette véka alá csalódottságát, amikor Roberto Mancini az 55. percben lecserélte. Az olasz csatár dúlva-fúlva viharzott be az öltözőbe. Azt se mondta Mancininek, hogy fapapucs. És néhány óra múlva már egy repülőn ücsörgött, amellyel hazafelé tartott, Olaszországba.

Balotelli nem bírta, ahogy a Sunderland védői faragták, amikor pedig lecserélték, csigalassúsággal vánszorgott le a pályáról, hogy átadja a helyét Serio Agüerónak. És alig ért véget a meccs, 15 perccel később már látták is, ahogy elhagyja a stadiont.

Az angol sajtó értesülései szerint egyre nagyobb a nyomás Mancinin, hogy szabaduljon meg az öntörvényű Balotellitől. Az egyesület tulajdonosai ugyanis attól tartanak, hogy a 24 millió fontért megszerzett támadó lerombolja a City közképét a pályán és a pályán kívül tanúsított magatartásával.

Balotelli néhány órával később már a repülőtéren várta, hogy hazamehessen Olaszországba (forrás: Daily Mail)
Balotelli néhány órával később már a repülőtéren várta, hogy hazamehessen Olaszországba (forrás: Daily Mail)

 

 

Legfrissebb hírek

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
2 perce

Vívás: Pásztor és Kondricz a főtáblán a tőrözők isztambuli vk-viadalán

Egyéb egyéni
6 perce

Premier League: új szintre léphetnek a pontrúgások, már MMA-harcos is segít

Angol labdarúgás
8 perce

Doppingvétségért összesen kétszázkilencvenegy oroszt büntetett a WADA a moszkvai laboradatok alapján

Egyéb egyéni
27 perce

Közeleg a visszavonulás? – Alonso nyáron hoz döntést a jövőjéről

F1
38 perce

„Borzalmas! Gyenge edzők, sz.r játékosok” – Guardiola humoránál volt a PSG–Bayern kapcsán

Angol labdarúgás
58 perce

Női vízilabda vk: négy góllal kapott ki az amerikaiaktól a magyar válogatott

Vízilabda
1 órája

Megvan a sakkvilágbajnoki páros mérkőzés időpontja

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik