Nagyon örült egymásnak Van Basten és a Milan-tábor - képek

2012.11.26. 14:40
A Milan–Juventus olasz bajnoki rangadó díszvendégei között is megkülönböztetett figyelem járt Marco van Bastennek.

Az AC Milan holland legendája nyolc éven át szolgálta a piros-feketéket. Ez idő alatt – egyebek mellett – nyert a csapattal 4 bajnoki címet, és két Bajnokcsapatok Európa-kupáját, valamint egy Bajnokok Ligáját. Kétszer lett olasz gólkirály, és három Aranylabdát őriz a vitrinjében.

„Csak te, örökké, jóban, rosszban” (Forrás: milanadictos.com)
„Csak te, örökké, jóban, rosszban” (Forrás: milanadictos.com)

Azaz valódi legenda, nem csoda, hogy a mai napig imádják a Milan drukkerei. Akik szívesen látnák Massimiliano Allegri helyén az edzői székben. Maga Silvi Berlusconi, a Milan nagyhatalmú elnöke kapacitáltal – Van Basten azonban udvariasan visszautasította a csábító lehetőséget.

„Egy tehetséges, sokra hivatott holland középcsapat (a Heerenveen – a szerk.) edzője vagyok. Sok-sok tapasztalatot kell még gyűjtenem, hogy leülhessek a Milan kispadjára. De egyszer eljöhet még ez az idő. Miért is ne?"

„Múlnak az évek, a szeretetünk marad. Isten hozott, Van Basten. Örök bajnok.” (Forrás: milanadictos.com)
„Múlnak az évek, a szeretetünk marad. Isten hozott, Van Basten. Örök bajnok.” (Forrás: milanadictos.com)

A Milan drukkereit nem lombozta le a kikosarazás, ugyanolyan nagy szeretettel fogadták a holland zsenit, mintha máris az oldalvonal mellől irányítaná a csapatot.

A címzett pedig nagyon örült a szép szavaknak (Forrás: milanadictos.com)
A címzett pedig nagyon örült a szép szavaknak (Forrás: milanadictos.com)
A címzett pedig nagyon örült a szép szavaknak (Forrás: milanadictos.com)
A címzett pedig nagyon örült a szép szavaknak (Forrás: milanadictos.com)
Legfrissebb hírek

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04

Kétgólos hátrányba került Rómában a Milan, de ötvenmilliós igazolása gyors duplájával egyenlített

Olasz labdarúgás
2026.09.12. 20:03

A Fiorentina az új Parma, a Juventus örül az új ékének, aláírt Robinho fia is

Olasz labdarúgás
2026.09.04. 09:52

A Celtic ellen idegenben kezd szeptemberben az FTC – íme, a pontos Európa-liga-menetrend!

Európa-liga
2026.08.29. 21:59

Kontratámadás, 11 méteres öngól – második bajnokiját is megnyerte a Milan

Olasz labdarúgás
2026.08.28. 22:53

Serie A: a Milan két perc alatt lerendezte a Torinót

Olasz labdarúgás
2026.08.23. 23:06

Az okosan erősítő Roma, vagy a kétszeres BL-győztes csatárt szerződtető Milan lehet az Inter fő kihívója?

Olasz labdarúgás
2026.08.22. 12:40