Boateng kiakadt a rasszista drukkerekre - videó

2013.01.03. 17:02
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) egyik zászlóshajójának számító AC Milan (a gyenge idénykezdet dacára) természetesen még mindig óriási népszerűségnek örvend, így minden egyes hírverő/felkészülési mérkőzésen rengeteg ember tolong a lelátókon, ahogyan volt ez a Pro Patria elleni összecsapáson is.

Kevin-Prince Boateng ezúttal nem jó kedvében mutogatott a közönségnek (Fotó: Action Images, archív)

A 2009-ben harmadjára újjáalapított, szintén lombard csapat egy kisebb csoportja azonban nem tudott úrrá lenni azon, hogy a 18-szoros bajnok, hétszeres BEK/BL-győztes ellenfélnél Kevin-Prince Boateng is játszik, ennek pedig minden labdaérintésénél hangot is adtak.

A 25 éves ghánai kiválóság ezt a 26. percben unta meg, az egyik támadásnál felkapta a labdát, és a rasszista megnyilvánulásokat produkáló szurkolók irányába lőtte azt. Ezt követően levonult a pályáról, majd a két csapat tagjai követték példáját, a közönség kevésbé intoleráns része pedig tapssal búcsúztatta – illetve jelezte a hangos kisebbség felé nemtetszését, hogy véget ért a találkozó.

Az eset után természetesen a Milan vezetőedzője is csalódottságának adott hangot:

„Csalódottak és szomorúak vagyunk az eset miatt – mondta Massimiliano Allegri. – Gátat kell szabni ezeknek a civilizálatlan megnyilvánulásoknak. Elnézést kérünk a többi szurkolótól, aki eljött ezen a napon. Megígérjük, hogy visszatérünk, és elnézést kérünk a Pro Patria játékosaitól és a klubtól is, de nem hozhattunk más döntést. Remélem, ez egy megfelelő jelzés volt.”

Nemcsak Boatenget sértegették a nézőtérről, hanem a Milan többi színes bőrű játékosát, köztük Urby Emanuelsont is. A piros-feketék holland válogatott játékosa a következőt írta a Twiterren: „Ilyen dolgok még megtörténhetnek 2013-ban... Micsoda szégyen!”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
9 órája

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

A Lecce nem Benfica: simán nyert a Milan

Olasz labdarúgás
2026.09.20. 22:44

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46